asdf

Kamarás Ivánt befogadta Amerika

  • Szerző: AnnMarie
  • Forrás: RedLemon
Kamarás Iván már lassan három éve ingázik Amerika és Magyarország között. A nemzetközi filmszerepeket kapó színész végre megkapta az amerikai zöldkártyát, ami nagyban megkönnyíti életét.

Kamarás Iván már több éve él kétlaki életet, magyar munkái mellett, Amerikában is gyakran dolgozik. Eddig nagyon nehezen oldotta meg a színész a folyamatos ingázást, a napokban viszont hosszas intézkedések után végre megkapta a zöldkártyáját.

kamarás1

Mostantól végre minden külön engedély nélkül vállalhatok munkát Amerikában, ami nagy könnyebbséget jelent. Jelenleg több szerep is kilátásban van, de ezekről még nem  beszélhetek, amúgy is babonás vagyok ilyen szempontból. Továbbra is kétlaki életet fogok élni, semmilyen akadályát nem látom annak, hogy mindkét országban dolgozzam, ahogy az elmúlt években is tettem. Csak egy telefon és indulok. - mondta Kamarás Iván, aki most ismét Los Angelesben tartózkodik.

kamaras2

A sok munka mellett persze jut ideje néha kis kikapcsolódásra a színésznek, amikor barátaival összeülnek és isznak pár pohár Famous Grouse whisky-t.

„Amikor időnk engedi, kikapcsolódásként esténként összeverődünk a kinti barátaimmal egy kis lazításra. Az a típus vagyok, aki hosszú órákon át szeret diskurálni például a kedvenc fajdkakasos whisky-je mellett, ilyenkor szinte megáll az idő. Rég láttam már az amerikai barátaimat, ráadásul húzós volt az első hét, így hétvégén kicsit kiengedtük a gőzt, és persze a zöldkártyára is koccintottunk” –mesélte a színész. - ”Heti öt-hat alkalommal sportolok, gyerekkorom óta része az életemnek, és nagyon sokféle ágát kipróbáltam már. Szívesen szörfözöm,görkorcsolyázom, úszom a tengervizes uszodában. Legnagyobb kedvencem pedig az óceánparti „játszótér” felnőtteknek, alig vártam, hogy újra ott edzhessek.”- mesélte a színész.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon