asdf

Ki akarták rúgni A sötét ötven árnyalata sztárját

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
Majdnem repült A sötét ötven árnyalatából Jamie Dornan, aki az előző részben, A szürke ötven árnyalatában is a szexmániás milliárdos főhőst alakította.

Az új rész rendezője, James Foley ugyanis nagyon nem volt megelégedve vele, ezért állítólag még februárban azt fontolgatta, hogy lecseréli. Több jelenetet újra is kellett forgatni, mert Dornan a hírek szerint úgy viselkedett, mint aki nincs is ott a forgatáson. Ennek pedig az volt az oka, hogy amióta a színésznek megszületett a második gyereke, minden gondolata a családja körül forgott, és nem tudott a munkájára koncentrálni. Ugyanakkor a stáb tagjai úgy vélik, Foley nem is akarta lecserélni a színészt, csak egy kicsit ráijesztett, hogy intenzívebb játékra késztesse. Dornan azóra összeszedte magát, és helyreállt a kémia a női főszereplővel, Dakota Johnson-nal.

jamie_dornan_fiftyshades_

A film forgatása javában tart, és rögtön a befejezése után nekilátnak a harmadik résznek is, mert ez a megoldás a leginkább kifizetődő. Az alkotók hasonló sikert várnak a két folytatástól, mint amilyen szépen muzsikált az első rész: A szürke ötven árnyalata 571 millió dolláros összbevételt ért el.

 A sötét ötven árnyalata/Fifty Shades Darker - Hazai bemutató: 2017. február 9.

Megosztás facebookon