asdf

LEGO Batman milliós sikereket arat

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
Ezt rakd össze! A kis műanyagkockákból kirakott szuperhős, A LEGO Batman – A film (The Lego Batman Movie, már a mozikban) főszereplője úgy látszik, mindenkinél erősebb.

A filmje az USA-ban rögtön a bevételi toplista csúcsán kezdte a mozis pályafutását, és a második héten sem az igazi harcosok, sem a pikáns jelenetek nem tudták legyőzni. A film No.1 maradt. A meghökkentően gyors tempójú animációs vígjáték, amelyben Batman barátokat szerez, véletlenül még örökbe is fogadja a kamasz Robint, majd új bandájával együtt legyőzi Jokert, több mint 4 ezer moziban kezdett, és úgy látszik, volt rá bőven kereslet.

LegoBatman_jelenetfoto (10)Szokatlan módon a második hétre sem csökkent a kópiái száma, és ezen a héten is 4000 moziteremben játsszák. Nem is csoda, hogy az első rész 53 millió dolláros bevétel után ezen a héten is több mint 30 milliós sikert aratott, pedig három új nagy film is megpróbálta letaszítani a trónjáról.

A LEGO Batman – A film így bemutatója után 11 nappal átlépte a 100 milliós bevételi álomhatárt. A világ másik 62 országában ráadásul még 75 millió bevétel jött össze: és még egyre épül!

Megosztás facebookon