asdf

Már a mozitörténelem része A birodalom hajnala

  • Szerző: Marcika
  • Forrás: IC Press
Máris történelmet írt a 300 - A birodalom hajnala című film, mivel egy szót kellett alkotni a kategorizálására. Az alkotók szerint aki szerette a 300-at, az egyenesen imádni fogja az új filmet
A 300 folytatása, a 300 – A birodalom hajnala alkotói azt ígérik: másodszor is forradalmasítják a műfajt. Nem egyszerűen akciófilmet forgatnak, és nem is csak egy képregény-mozi az övék: a csupa vér görög-perzsa háború ismét soha nem látott fantáziájú vizuális orgia lesz. Új műfajt talán nem alapítanak, de annyi már néhány héttel a bemutató előtt biztos: egy új szót köszönhet nekik a világ. 
300masodikresz2
 
Február elején ugyanis néhány amerikai nagyvárosban zártkörű rajongói szeánszokon levetítették a 300 – A birodalom hajnala első 13 percét. A neten terjedő beszámolók szerint azok, akiknek bejött az első rész, rajonganak a folytatásért – és nehezen fogalmazzák meg, hogyan is viszonyul egymáshoz a két film. Hiszen nem folytatás és – bár Xerxes múltjából felfed néhány titkot – nem is előzményfilm: vagyis, szaknyelven szólva, sem sequel sem prequel. A nagy tengeri csata, mely az új 300 középpontjában áll, ugyanakkor zajlik, mint a thermopülai 300-ak önfeláldozó küzdelme. A rajongók végül egy új műfaji megnevezésnél kötöttek ki: ez a film egy „sidequel” (magyarul a „társfilm” fedi legjobban az eredeti szót). Az előző rész mellett, azzal párhuzamosan futó történet. A 300 2. része máris bekerült a mozitörténetbe: új szó született a kedvéért.
 
300 - A birodalom hajnala, hazai bemutató: március 6.
 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! 
 
Megosztás facebookon