asdf

Matt Damon mondatonként zsebel be 1 millió dollárt

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
A világ egyik legnagyobb filmsztárja Matt Damon, aki elmondhatja magáról, hogy mondatonként egymillió dollárt keres. Ne szólj szám, nem fáj fejem! - szokták mondani, de Damon-nak biztos nem fáj a kobakja.

Legújabb filmjében, a Jason Bourne-ban ugyanis mindössze 25 mondat hangzik el a szájából, a gázsija pedig 25 millió dollár. Persze nem kell rá irigykedni (azért egy picit mégis), megdolgozott a pénzéért, elvégre felpörgetett akciófilmről van szó.

matt_damon_la_premier_jason_bourneAz elmúlt évek rengeteg sikere mellett van egy fájó kudarc is a színész karrierjében, amit máig nem hevert ki. Ez pedig a 16 éve bemutatott Vad lovak, amelyet sem a közönség, nem a kritikusok nem szerettek. Damon-nak meggyőződése, hogy remekműről van szó, de a gyártó Miramax stúdió tönkretette. A rendező, az Oscar-díjas Billy Bob Thornton négyórás filmet készített, aminek az első vetítésén a stúdiófőnökök elaludtak. Meg kellett vágni a felére a produkciót (1 óra 56 perces lett), és ezzel Damon szerint elveszett a lényeg. A másik csapást az jelentette, hogy a stúdió a film teljes zenei anyagát kidobta (Thornton jó barátja, Daniel Lanois komponálta), és egy másikkal helyettesítette. A stúdió kárpótlásul felajánlotta, hogy kiadják DVD-n a négyórás változatot, de Lanois annyira meg volt sértődve, hogy azt mondta, ha a mozikba nem volt jó az ő zenéje, akkor ne jelenjen meg korongon sem. A szintén sértődött Thornton támogatta ezt a döntését.

damon_vikander_jason_bourne_premierMatt Damon és Alicia Vikander a Jason Bourne Las Vegas-i premierjén

Matt Damon úgy érzi, élete egyik legjobb alakítását nyújtotta a Vad lovakban, de a közönség nem győződhetett meg róla, ezért azóta is ezen rágódik. Szerencsére Jason Bourne karakterében ez a háttérbe szorul és még karriert is csinált a színész.

 

Jason Bourne – Hazai bemutató: 2016. július 28.

Megosztás facebookon