asdf

Még mindig keresik a Halálos iramban 8. rendezőjét

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
Nagy erőkkel keresi a Universal Studios a következő Halálos iramban-film rendezőjét, mert akiket eddig felkértek, nem vállalták el.

Justin Lin-ről és James Wan-ról van szó, akik a Halálos iramban széria több korábbi epizódját vitték sikerre (Lin a harmadik, a negyedik és ötödik részt rendezte, Wan a hetediket). A stúdió cáfolni volt kénytelen azt a pletykát, hogy Wan azért lépett vissza, mert nem jött ki Vin Diesel-lel, aki a sorozat főszereplője és egyik producere, illetve ő jelentette be hivatalosan a széria 8. részének premier dátumát. A hivatalos indoklás szerint Wan naptára tele van, és nem fér már bele a több hónapnyi elköteleződést jelentő szuperprodukció.fast-and-the-furious8Wanról egyébként olyan hírek is szárnyra keltek, hogy az egyik főszereplő, Paul Walker halála nagyon megviselte, ehhez jöttek még Diesel különféle követelései, ami együtt már olyan sok volt neki, hogy egészségügyi problémák jelentkeztek nála. Mind Wan, mind Diesel sajtósa kategorikusan cáfolta, hogy a két alkotó között bármiféle nézeteltérés támadt volna a forgatáson.

Halálos iramban 8./Furious 8 - Hazai bemutató: 2017. április

Megosztás facebookon