asdf

Megdöbbentő! Ryan Gosling elnézést kér, ám nem ad magyarázatot

A sztár gyerekszínészként a Mickey Mouse Clubban, többek között Britney Spears-szel indította el karrierjét. Most azonban szünetelne!

A harminckét éves sármos színészt 1993-ban, mindössze nyolc esztendősen láthattuk először képernyőn. Olyan nagysikerű filmeket tudhat háta mögött, mint a Szerelmünk lapjai, az Őrült, dilis szerelem, a Blue Valentin, vagy éppen a Gengszterosztag. Az utóbbi évek rengeteg munkája bizony megtette hatását, a színész elbizonytalanodott. „Már nem látom az igazi értelmét annak, amit csinálok. Így úgy gondolom, hogy jót tenne nekem egy kis szünet, hogy átgondoljam mit is szeretnék csinálni, és hogyan! Szükségem van egy kis szünetre, és azt hiszem a nézőimnek is.” – nyilatkozta Ryan a napokban.

the-place-beyond-the-pines

Csütörtök este sor került új filmje, The Place Beyond the Pines premierjére, ahol szembesítették több tucat rajongója bánatával, reakciójával. „Tisztában kellett volna lennem azzal, hogy ezzel a kijelentésemmel törést hagyok a rajongóimban. Nagyon sajnálom ezt! Sajnálom!”

Ezután Gosling a filmről kezdett beszélni. A színész elárulta, hogy öröm volt számára újra együtt dolgozni a rendező Derek Cianfrance-vel, akivel korábban a Blue Valentin révén találkoztak. „Mind emberileg, mind szakmailag csodálom, és tisztelem őt.”

ryanvisszavonul

A filmben nem mellesleg Eva Mendes (a harmadik főszereplő pedig Bradley Cooper) is szerepet kapott, aki mind az alkotásban, mint az életben Ryan párja. „Eva sokkal jobb szakács, mint én. Ő még a rizst, vagy a babot is különlegessé teszi.”

A történet egyébként az apa-fiú viszonyt, a nemzedékek közötti kapcsolatot, valamint az örökség témáját dolgozza fel. A plakáton láthatjátok, hogy Gosling szeme alatt egy tetoválás, sebhely található, ami nem mellesleg maga a színész ötlete volt. Ryan Gosling jelenleg a Prada arca, így tetőtől talpig ez a márka tette ki viseletét. És hogy miért szereti ezt a kampányt? „Ez más, mint a színjátszás, mert lehetőséget kapsz arra, hogy önmagad lehess.” Hozzátette: örült, hogy a reklám készítői nem rejtették őt egy újabb maszk mögé.

A pletykák szerint Ryan visszavonulása mögött kedvese, Eva áll, ugyanis helybéliek tudni vélik: már az esküvőt tervezi a sztárpáros. A színész egykori nagy szerelme Rachel McAdams a minap vetett véget két éves kapcsolatának, és jelenleg Ryan vállán sírja ki bánatát, amit Eva természetesen nem néz jó szemmel. Mindenesetre a Ryan kedvelők azért ne szomorkodjanak, hiszen a The Place Beyond The Pines mellett hamarosan az Only God Forgives című filmben is feltűnik a sármör.

Megosztás facebookon