asdf

Megvan a Mad Max 4 premierének dátuma

  • Szerző: P. Kristóf
Végre hivatalosan bejelentették, hogy mikor láthatjuk az országúti harcos következő kalandját a mozikban.

A Mad Max igazi korszakalkotó akciófilm volt, az ausztrál mozik egyik legismertebb darabja. Ez tette híressé Mel Gibsont, aki a nyolcvanas-kilencvenes évek legnagyobb sztárjává vált. A színész összesen háromszor bújt a legendás figura bőrébe, legutoljára 1985-ben.

Mad Max

Most harminc évvel később a filmeket író és rendező George Miller úgy döntött, folytatja Max Rockatansky történetét, ám ezúttal Tom Hardy játsza majd a főszerepet. Erre nem azért került sor, mert Gibson nem vállalta volna, hiszen így is feltűnik majd egy kisebb mellékszerepben, hanem mert a Mad Max: Fury Road munkacímen forgó film nem a trilógia befejező része után veszi fel a cselekmény fonalát, hanem Az országúti harcos és az első Mad Max mozi között történteket meséli majd el. 

Most azt is bejelentették, hogy a Mad Max: Fury Road 2015. május 15-én kerül majd a mozikba. A filmben Tom Hardy mellett feltűnik majd Charlize Theron, Nicholas Hoult, Zoe Kravitz, valamint Mel Gibson is. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon