asdf

Megvan az Angry Birds-film rendezője

  • Szerző: P. Kristóf
Manapság úgy látszik már bármiből lehet filmet készíteni, az Angry Birds nevű, széles körben elterjedt mobilalkalmazás is utat tör magának a vásznakra.

A játékot készítő Rovio Entertainment tegnap bejelentette, hogy ki, vagyis inkább kik fogják rendezni az Angry Birds filmet. Clay Kaytis és Fergal Reilly párosa kapta a lehetőséget, hogy a gonosz disznók ellen harcoló dühös madarak történetét vászonra vigyék. Emellett már az is biztos, hogy a producer John Cohen és Catherine Winter lesz, míg a vezető producer posztját David Maisel töltheti be. A forgatókönyvet Jon Vitti írja és 2016. július elsején érkezhet a mozikba.

angry birds

Az Angry Birds a Rovio és egyben Kaytis és Reilly első filmje is lesz, amelynek minden idők legnagyobb számban letöltött fizetős alkalmazása lesz az alapja. Ugyanakkor nem az első alkalom, hogy a dühödt madarak a játékon kívül is megelevenednek, ugyanis március óta óriási sikerrel fut a velük készített animációs sorozat. 

Megosztás facebookon