asdf

Mel Gibson mégsem tűnik fel az új Mad Max filmben

  • Szerző: P. Kristóf
Nem rég tudtuk meg, hogy a Mad Max negyedik részét 2015 májusában láthatjuk majd, de a rendező, George Miller azt is elárulta, hogy mi a csúszás oka.

A Mad Max: Fury Road forgatása már tavaly megkezdődött, jelenleg pedig már az utómunkálatokat végzik. A filmet mégis csak 2015 májusában láthatjuk majd. Eddig ez rejtély volt, de most a rendező, George Miller elárulta, miért van erre szükség.

MadMax

"Szerencsére a nevetségesen sok munka után végre rendkívül jól halad a filmünk tesztelése. Nagyon boldogok vagyunk. Rengeteg kételkedés volt körülötte, az emberek panaszkodnak, hogy miért tart ilyen sokáig elkészíteni, de a Warner eltolta a bemutatóját 2015-re, hogy az év legerősebb hétvégéjén debütálhasson." - nyilatkozta George Miller.

Az is kiderült, hogy a csúszásban az is szerepet játszott, hogy jövőre lesz a foci vb és nem akarták, hogy emiatt csökkenjen a nézőszám. 

A Mad Max: Fury Road lesz az első olyan film a franchise történetében, melyben nem Mel Gibson alakítja a címszereplő antihőst. Ugyanakkor napvilágot látott a hír, hogy Gibson feltűnik majd egy kisebb mellékszerepben. A rendező erre is reagált: "Jó lett volna valahogy összehozni, de sajnos nem igaz a hír." - cáfolta meg a korábbi pletykát, így már biztos, hogy az ausztrál sztár, aki pont a Mad Maxnek köszönhette óriási sikerét, nem lesz benne a folytatásban.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon