asdf

Mission: Impossible

Tom Cruise az utóbbi években igyekszik biztosra menni, évente egynél több filmet nem nagyon vállal, az viszont mindig siker. Így idén egyedül az ezen a héten mozikba kerülő A holnap határa című sci-fiben láthatjuk majd a színészt, aki már a Mission: Impossible ötödik részével van elfoglalva, így ennek a szériának az első darabját választottuk heti kedvencünknek.

A lehetetlen küldetéseket eljesítő titkos kémcsoport, vagyis a Mission: Impossible története 1966-ban kezdődött egy mára kultikusnak számító, összesen hét évadot megélő tévésorozattal, majd 1988-ban ezt egy jabb széria követte, de már kevesebb sikerrel, így ebből csupán két évad készült el. A sorozatok jogait a Paramount birtokolta, akik már hosszú évek óta szerették volna ezt a sikert egy mozifilmmel is megkoronázni, de évekig ez csak próbálkozásban merült ki. Aztán jött Tom Cruise, aki gyerekként hatalmas rajongója volt a műsornak és nagyon jó ötletnek gondolta filmre vinni azt, így frissen alapított produkciós cégének első munkájaként ezt választotta. Cruise és üzlettársa, Paula Wagner Sydney Pollack rendezővel közösen csiszolgatta a történetet, míg a színész ki nem jelölte Brian De Palma-t rendezőnek. 

Mission: Impossible

Ő ugyanis felfogadta a végleges forgatókönyvírókat, mivel mindenki elégedetlen volt az addig összehozott gyér történettel. Valami olyasmit akartak, ami majd állandóan meglepi a nézőket, de a munkálatok kezdetéig nem sikerült összehozniuk egy rendes történetet, így anélkül kellett hozzálátniuk. Palma elkezdte megtervezni az akciójelenetek helyszíneit, végül sikerült kitalálniuk egy kiindulópontot, egy középpontot és egy befejezést, hogy ne álljon a munka, közben pedig gőzerővel dolgoztak a forgatókönyvön. A prágai nyitójelenet szintén a rendező ötlete volt, arra hivatkozva, hogy akkoriban nem sűrűn használták a cseh fővárost amerikai filmesek. Az itt látható akváriumos étterem felrobbantásánál pedig eleinte kaszkadőrt hazsnáltak, de annyira hiteltelen volt, hogy rábeszélte a színészt, hogy testi épségét kockáztatva ő maga csinálja meg.

Mission: Impossible

Végül sikerült egy olyan történetet összehozni, ami elnyerte Cruise tetszését, a híres vonatos leszámolással a végén, melyhez a szupergyors TGV nevű francia vonatot akarták hazsnálni, de nem engedték meg nekik. Végül elhívta ebédelni az illetékeseket és személyesen meggyőzte őket, már csak a vonat gyorsaságát szemléltető szélgépre volt szükség. Ehhez egy ejtőernyős szimulátornál használt gépet szereztek meg, amitől végül olyan élethű lett a színész arca, mintha tényleg a vonat tetején lenne. A színész azonban nem csak itt, de az egész filmben mindent beleadott, szinte az összes kaszkadőrmunkát magára vállalta. A film csodával határos módon időben elkészült és még a költségvetésből sem csúsztak ki, így 1996. május 22-én mozikba kerülhetet.

Mission: Impossible

Bemutatását követően azonnal sikernek bizonyult, megdöntötte a Terminátor 2, de még a Jurassic Park rekordjait is, végül közel félmilliárd dollárt hozott össze világszerte. A kritikusok már kevésbé lelkesedtek érte, ahogy az eredeti sorozat szereplői sem, szerintük semmiben nem hasonlított elődjeihez, helyette egy erőszakos és látványorientált akciófilm lett belőle, ahelyett, hogy inkább a küldetések intelligens és láthatatéan véghezvitelét mutatta volna be. A film zenéje viszont mindenkinek elnyerte a tetszését, hiszen megmaradtak az eredetinél, csupán a U2 tagjai értelmezték újra egy kicsit. A dal önmagában is világsiker lett, felkerült a top 10-es listákra és Grammy-jelölést is kapott. Egy ilyen erős kezdésnek köszönhetően a sorozat azóta sem vesztett népszerűségéből, De Palma után olyan nagyszerű rendezők folytatták a történetet, mint John Woo, J.J. Abrams, vagy Brad Bird. Jelenleg pedig már az ötödik része készül, melynek rendezését az az Oscar-díjas Christopher McQuarrie kapta, aki korábban a Valkűr, a Jack Reacher, vagy a most debütáló A holnap határa című filmeken is együtt dolgozott Cruise-zal. 

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon