asdf

Négy súlyos baleseteten van túl a Végtelen szerelem sztárja

  • Szerző: AnnMarie
  • Forrás: UIP-Duna
Amióta csak az eszét tudja, a száguldás szerelmese a Végtelen szerelem főszereplője, Alex Pettyfer.

Bár megfordult a fejében, hogy hivatásos versenyző lesz, ám belegondolt, hogy aki folyton fejre áll a motorjával meg a kocsijával, annak talán mégsem való ez a sport. Pettyfer ugyanis négy súlyos balesetet szenvedett az utóbbi években, amiből levonta a következtetést, hogy a színészet és a modellkedés mégiscsak nyugodtabb szakmák. "Legutóbb 220-szal mentem a Ducatimmal, és kisodródtam egy kanyarban - meséli a színész. - Az orvosok gratuláltak, hogy csak a kulcscsontom tört el, mások ilyesmibe simán bele szoktak halni." Petyferre természetesen az sem jellemző, hogy kényszeresen be szokta tartani a KRESZ-t, de eddig szerencsére csak bírságokat gyűjtött be, rács mögé még nem került emiatt.

Végtelen szerelem

A jóképű, kisportolt bírt színész hamarosan a Végtelen szerelem című romantikus drámában lesz látható, amelyben munkásfiút alakít, aki találkozik egy gazdag családból származó lánnyal (Gabriella Wilde). Egymásba szeretnek, és a szülők hiába próbálják elválasztani őket egymástól, a szenvedély minden akadályt legyőz.

(Endless Love - hazai bemutató: 2014. február 13.)

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! 

Megosztás facebookon