asdf

Noé bárkáját még mindig nem sikerült elsüllyeszteni

  • Szerző: P. Kristóf
Darren Aronofksy legújabb filmje továbbra is vezeti a hazai box office listákat, míg az új bemutatók közül egyedül a Nagytudásúak tudta felküzdeni magát a legjobb tízbe.

Darren Aronofksy sokakat megosztó látványos fantasy víziója a klasszikus bibliai Noé történetéről bemutatása utáni második hétben is vezeti a jegyeladási listákat a hazai mozikban. A Russell Crowe főszereplésével készült mozit a tengerentúlon is csupán Amerika Kapitány tudta maga mögé szorítani, így várhatóan nálunk is így alakulnak majd a dolgok jövő héten, hiszen csütörtöktől itt is visszatér az első bosszúálló, de addig is elsüllyeszthetetlennek bizonyul Noé bárkája, mely elég rizikós vállalkozásnak indult, de világviszonylatban máris visszahozta 125 milliós gyártási költségeit, amelyhez 130 milló forinttal a magyar közönség is hozzájárult.

noah_01

A beavatott című tinifilm és A Grand Budapest Hotel pedig helyet cserélt, így Wes Anderson sztárparádéja a dobogó harmadik helyére csúszott vissza, míg a népszerű regényből készült, Az éhezők viadalára hajazó történet felkerült a második helyre. Mindkét film bevétele 60 millió forintnál tart.

Grand Budapest Hotel

A múlt héthez képest a lista nyolcadik helyén nyitó Nagytudásúak című filmig semmiféle változás nem történt, így továbbra is negyedik Mr. Peabody és Sherman kalandjai, mely átlépte a 70 millió forintos bevételt, azt követi a Need For Speed a maga 88 milliójával, míg a hatodik helyet a 300: A birodalom hajnala őrzi, mely már a 200 millión is túl jár hazánkban. A Pofázunk és végünk is megelőzte a Nagytudásúakat, Ice Cube legújabb akciófilmje, mely olyan sikeres lett a tengerentúlon, hogy már a folytatását készítik, jelenleg 30 millió forintnál tart.

Nagytudásúak

Azért már önmagában szép teljesítmény, hogy a Nagytudásúak című francia film felkerülhetett a nagyszabású amerikai filmekkel tarkított listára, hiszen mindössze 15 helyen vetítik, mégis 5 millió forintnak megfelelő jegyet adtak el rá egy hét alatt, ezzel maga mögé szorítva Liam Neeson hatodik hete megállíthatatlan Non-Stop járatát, mely a 150 millióhoz közelít és a múlt héten debütáló Működik a kémia című romantikus vígjátékot, mely eddig 10 milliót szedett össze. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon