asdf

Osvárt Andrea zűrös esküvőre készül

Egy meglepő fordulatokban gazdag, olaszos bonyodalmakban bővelkedő, sziporkázóan mulatságos hétvégén zajlik Osvárt Andrea esküvője – legalábbis a filmvásznon. A december 18-án a mozikba kerülő ZŰRÖS OLASZ ESKÜVŐ főszereplőnője most látható először hazánkban, olasz filmben. Nemrég készült el a vígjáték magyar szinkronja, s így Andi most először szinkronizálta önmagát.

A Zűrös olasz esküvő öt jó barát történetét meséli el, akiket a közös gimnáziumi kalandok, a foci, a barátság és a szerelem úgy tűnik, örökre összeköt. Ahogy azonban az lenni szokott, húsz évvel később meglepetten tapasztalják, hogy az élet mennyire különböző irányba sodorta őket. Daniele az egyetlen, aki közülük látszólag sikeres életet él, és ennek megkoronázásaként egy svájci hétvégére hívja meg egykori pajtásait, hogy vegyenek részt az esküvőjén.zűrös olasz eskövő00A film férfi főszereplője a hazájában nagy ismertségnek örvendő Adriano Giannini. „Vicces, hogy a filmben Adriano-val véletlenül Velencében lyukadunk ki, ahonnan nagy nehezen jutunk el Zürichbe, míg ez a valóságban szinte kísértetiesen ugyanúgy megtörtént velünk. Ketten mentünk volna a forgatásra, de törölték a Róma-Bolzano járatot, ezért Velencébe repültünk, és onnan sokáig nem tudtuk, hogy jutunk át Bolzanóba, ami 3 órányi út kocsival. Végül szinte ugyanazt az utat kellett kettesben bejárnunk, mint amit másnap a filmben is felvettünk.” – emlékezett vissza a forgatásra a színésznő.

zűrös olasz eskövő0Osvárt Andrea több szálon kötődik az olasz filmhez. Az ELTE olasz szakán szerzett diplomát, majd a modellkedést hátrahagyva, Rómába költözött, hogy színésznő lehessen. Kitartó, céltudatos munkával és rendkívüli tehetségével elérte, hogy ma már főszerepeket játszik nemcsak magyar, de olasz és nemzetközi koprodukciókban készülő filmekben egyaránt. Olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Julia Roberts, Heath Ledger, Jeremy Irons vagy Brad Pitt.

Nemrég készült el az olasz vígjáték magyar szinkronja, így Andi most először szinkronizálta önmagát. „Nagyon élveztem a szinkront. A film tele van vidám pillanattal, s ezeket újra átélhettem a szinkron közben.” – mondta a gyönyörű színésznő.

A Carlo Vanzina rendezte ZŰRÖS OLASZ ESKÜVŐ december 18-ától lesz látható a hazai mozikban a Ristretto Distribution forgalmazásában.

Megosztás facebookon