asdf

Perelnek Dwayne Johnson és Jason Statham közös filmje miatt

  • Szerző: Simon
  • Forrás: UIP-Duna
Neal Moritz producer beperelte a Universal stúdiót. Szerinte szóbeli megállapodás született arról, hogy ő lesz a Hobbs és Shaw című akciófilm vezető producere, ami nem valósult meg, miközben a produkció forgatása már megkezdődött.
A periratban Moritz azt követeli, hogy vagy helyezzék vissza az őt megillető pozícióba a megfelelő javadalmazással, vagy a stúdió fizessen több tízmillió dollárt.
hobbs_and_shaw_2019
A Hobbs és Show a hihetetlen sikerű Halálos iramban-sorozat spinoffja, azaz olyan epizód, amely két karakter külön történetét meséli el. Moritzról tudni kell, hogy ő a széria atyja, minden epizódnak producere volt, és a következő két részt is ebben a minőségben jegyzi. Ezért fájlalhatja, hogy a Hobbs és Shaw-ból kitessékelték. Moritz azt állítja, hogy a stúdió ki is tiltotta a forgatás helyszínéről. A Universal egyelőre nem kommentálta az ügyet.
hobbs_and_shaw
A Hobbs és Shaw-ban a sorozat két legnagyobb húzóneve, Dwayne Johnson és Jason Statham egyesíti erőit feltehetően egy újabb világösszeesküvés ellen. A Halálos iramban franchise eddigi nyolc epizódja másfél milliárd dolláros összebevételt ért el.

Hobbs és Shaw – Hazai bemutató: 2019. augusztus 1.
Megosztás facebookon