asdf

Schwarzenegger fia zombikkal harcol

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
A Terminátor fia a lassú víz partot mos módszerrel próbál kibontakozni a filmes szakmában. Amíg a "kis" Schwarzi bontogatja szárnyait, addig Arni leforgatta a legújabb Terminátor mozit.

Már négy film epizódszerepe van Patrick Schwarzenegger háta mögött, és lehet, hogy az ötödik lesz az igazán nagy durranás. Az ifjabb Schwarzi a Scouts vs. Zombies (lefordítva: cserkészek a zombik ellen) című horrorvígjátékban mutatja meg, méltó-e arra, hogy idővel átvegye apja helyét a hollywoodi nagyságok között. A film, mint a címe is beszédesen utal rá, arról szól, hogy vidám cserkészek próbálják megmenteni a várost a zombivésztől. A produkció szűkszavú szinopszisából csak annyi derül ki, hogy a kisportolt testalkatú Patrick a gimnázium rögbicsapatának menőző kapitányát alakítja, aki a cserkészek riválisa, ezért még az is meglehet, hogy a műfaj szabályainak megfelelően hamar a zombik áldozatául esik, amit őszintén sajnálnánk.

patricks

Mindeközben édesapja közreműködésével befejeződött az új Terminator-film forgatása is, mely végül a Teminator Genisys címet kapta.

patschwartzenegger

Scouts vs. Zombies - hazai bemutató: 2015. március 12.

Terminator: Genisys – hazai bemutató: 2015. júniusa

Megosztás facebookon