asdf

Taxisofőr

  • Szerző: P. Kristóf
A héten mutatják be a hazai mozik Robert De Niro legújabb filmjét, a Vérmeséket. Munkássága előtt tisztelegve 1976-os klasszikusát, a Taxisofőrt választottuk e heti kedvencünknek.

Martin Scorsese Taxisofőr című műve az egyik legtöbbet vitatott és elemzett film. Az Amerikai Filmintézet 2007-es, Minden idők 100 legnagyobb amerikai filmje elenevézű listáján az ötvenkettedik helyre került fel. A forgatókönyvet Paul Schrader (Dühöngő bika, Krisztus utolsó megkísértése) írta, a főszerepet az akkor még pályája elején járó Robert De Niro kapta. A történetet állítólag Arthur Bremer naplója ihlette, aki merényletet kísérelt meg George Wallace demokrata elnökjelölt ellen. Öt évvel a bemutatója után az aktuális elnököt, Ronald Reagan-t érte hasonló, végül meghiúsuló támadás. Az elkövető, John Hinckley Jr. azt nyilatkozta, hogy a Taxisofőr című film inspirálta tettét. 

Taxisofőr

Travis Bickle (De Niro) egy álmatlanságban szenvedő vietnámi veterán, aki ezért éjszakánként taxisként dolgozik. Bármilyen fuvart elvállal, közben a New York utcáit elborító mocsokról és annak felszámolásáról filozofál magában. Rasszista, homofób és gyűlöli a bűnözést. Legkedvesebb hobbija, hogy pornómoziba jár. Már a kiindulópont sem egyszerű, pedig ez még semmi. Travis nem igazán ért az emberekhez, különösen nem a nőkhöz. Amikor megismerkedik az elbűvölő Betsy-vel (Cybill Shepherd), a számára annyira kedves pornómoziba hívja el randira. Szerintem mondanom sem kell, de a kapcsolat egyből megszakad. A nő amúgy a következő elnökjelölt kampányának egyik munkatársa. Közben Travis megismerkedik Iris-szel (Jodie Foster), a tizenkét éves prostituálttal. Eleinte nem kelti fel az érdeklődését, de szép lassan egyre inkább úgy érzi, segítenie kell a lányon. Egyik utasa arra inspirálja, hogy vegyen fegyvert. Merényletet kísérel meg az elnökjelölt ellen, de kudarcot vall, így következő állomása a kupleráj, ahol Iris dolgozik. Őt kiszabadítva óriási vérengzést rendez, majd saját magával is végezni akar, de nem maradt több tölténye. Megérkeznek a helyszínre a rendőrök...

Taxisofőr

A filmet szinte mindenki másképp értelmezte, ebben is rejlik zsenialitása. A vélemények megoszlanak a történet bizonyos elemein és a szereplők megítélésén is. Sokak szerint Travis teljesen elmeháborodott, mások hősnek tartják azért, amit Iris-ért tett. Vannak, akik a vietnámi háborúra fogják személyiségének torzulását, valakik melegnek, vagy impotensnek tartják. Gyakorlatilag akkora figyelem irányul a figurára, mintha valóban létező, történelmi alak lenne, ami már önmagában meghatározza a film jelentőségét. A Taxisofőr nem egyszerű történet, több rétegű, megmagyarázhatatlan filozófikus utazás a mai amerikai társadalom mélyébe. Nincs megoldás, nincs jó válasz, mindenki azt látja ki belőle amit akar. Travis se a hős, se az antihős kategóriájába nem illeszhető be, az egyik legellentmondásosabb figurája a filmtörténelemnek. Sorsa legtöbbször egy hajszálon múlik, véletlenek irányítják.

Taxisofőr

A bemutatásakor a boncolgatott témák és az erőszak ilyen nyílt bárázolása miatt óriási port kavart, a közönség azonban imádta. Ezzel vált Robert De Niro igazi sztárrá, Martin Scorsese meg az álomgyár egyik legfontosabb rendezőjévé. A film kultikus lett, jeleneteit utánozzák, parodizálják, rendszeresen hivatkoznak rá. Bár több, mint 35 éve készült, fénye semmit sem kopott, ma is ugyanannyira helyt áll és éppen ugyanannyira aktuális, mint 1976-ban. Kevés film volt ekkora hatással a világra, mint a Taxisofőr, a mai napig vita tárgyát képezik a benne ábrázoltak. Örökérvényű pszichológiai vértócsa feloldozás nélkül. Robert De Niro élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja, Jodie Foster 14 évesen sziporkázik, mi meg leesett állal meredünk a képernyőre. Lehetetlen nem elgondolkodni rajta, az ember teljesen belemélyed a felvázolt problémákba, Travis-hez hasonlóan álmatlanná válik. Lehet ennél sikeresebb egy ilyen alkotás? Szerintem nem. 

Megosztás facebookon