asdf

Új befejezést forgatnak a Halloween-nek

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
A tesztvetítés után újraforgatják az új Halloween végét – értesült a mindig jól informált Bloody Disgusting portál. Hogy pontosan min változtatnak, az nem szivárgott ki.
Egyes rajongói feltételezések szerint tulajdonképpen magát a befejezést forgatják, ugyanis az új film első változata állítólag úgy ért véget, hogy néhány kérdésre nem adott választ, és a közönség elégedetlen volt.
newhalloweenmovie_jlc
Az viszont biztos, hogy szó szerint ütős film lesz az új Halloween. A Jamie Lee Curtis által alakított Laurie 40 éven át készült arra, hogy visszatér a maszkos rém a nagy késsel, ezért az idők során igazi harcos vált belőle. A mostani történetben az is erősen motiválja, hogy nemcsak magát, hanem a lányát és az unokáját is meg kell védenie. Egyébként nemcsak Curtis tér vissza, hanem az eredeti gyilkost alakító színész is, Nick Castle is. Ő egyébként inkább rendező és forgatókönyvíró, olyan sikereket jegyez, mint Az utolsó csillagharcos és a Menekülés New York-ból.

Halloween – Hazai bemutató: 2018. október 25.

 

Megosztás facebookon