asdf

Újra hazai elsőfilmest válogattak be a Cannes-i versenyprogramba

Kihirdették a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Hivatalos Versenyprogramját. Jane Fonda, Michael Fassbender, Cate Blanchett, Natalie Portman, Woody Allen - ilyen nagyszerű nevekkel a listán sorakozik Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia is, amellyel a rendező már a bemutató előtt filmtörténelmet írt.

Ugyanis Makk Károly, Kósa Ferenc és Sára Sándor nyomdokain járva, közel fél évszázad múltán újra hazai elsőfilmest válogattak be a programba! A Saul fia a Mozinet forgalmazásában kerül a fesztivált követő hónapokban a hazai mozikba. Legutóbb két magyar rendezőnek sikerült bekerülni a világ legjobbjai közé. Tarr Béla és Mundruczó Kornél után Nemes Jeles László első nagyjátékfilmjével rögtön bejutott a versenyprogramba. 46 év után először ér magyar rendezőt az a megtiszteltetés, hogy első játékfilmjével a cannes-i hivatalos versenyprogramban szerepelhet. (Korábban: Makk Károly: Liliomfi, 1955;Kósa Ferenc: Tízezer nap, 1967;Sára Sándor: Feldobott kő, 1969.)

Nemes Jeles László Saul fiaA rendező 1977-ben született, Budapesten. 1989-től 2003-ig Párizsban élt, egyetemi tanulmányai során történelmet, irodalmat és forgatókönyvírást tanult. Türelem című kisfilmje elnyerte a 38. Magyar Filmszemle legjobb kisjátékfilmnek járó díját, világpremierje a velencei filmfesztivál rövidfilm versenyében volt, majd jelölték az Európai Filmakadémia legjobb rövidfilm-díjára. Három kisfilmje (Türelem, The Counterpart, Az úr elköszön)több, mint 30 díjat kapott száznál is több nemzetközi filmfesztiválon. Nemes Jeles László Saul fia című filmje a Magyar Nemzeti Filmalap fejlesztési és gyártási támogatásával készült, vezető producerei Sipos Gábor és Rajna Gábor.

A forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta. A filmet a magyar készítőkön kívül több nemzetközi alkotó is jegyzi: Erdély Mátyás operatőr, Matthieu Taponier vágó, Rajk László látványtervező, Melis László zeneszerző, a sound design-t pedig Zányi Tamás készítette. A főszerepben Röhrig Géza New Yorkban élő amatőr színész és költő, a további szerepekben többek között Molnár Levente, Zsótér Sándor, és Urs Rechn láthatóak. A filmben a magyar főszereplők mellett, német, lengyel, amerikai és izraeli színészek játsszák a főbb szerepeket. A 30 napos forgatás nagy része egy budapesti helyszínen és a Mafilmben zajlott. Korabeli fotók és történészi kutatómunka alapján, Rajk László tervei alapján készült az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábor, mára megsemmisült épületeinek reprodukciója.

saul-fia-cannes-2015A Saul fia című filmet 321.6 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap. Nemes Jeles filmje a Laokoon Filmgroup gyártásában és a VisionTeam koprodukciójában készült a New York-i Claims Conference közreműködésével.

A 68. alkalommal rendezik meg a világ egyik legnívósabb filmfesztiválját, a cannes-i fesztivált, amely 2015. május 13. és 24. között vonultatja fel a jobbnál jobb filmeket.

SAUL FIA
Várható magyarországi bemutató: 2015. nyár

A film az auschwitzi Sonderkommando egyik elképzelt magyar rabjáról, Saul Ausländerről szól. A Sonderkommando tagjait arra kényszerítették, hogy összegyűjtsék a gázkamrában megölt emberek tetemeit, elégessék és a hamut szétszórják. A tábor perifériáján, a krematóriumokban élő csoport tagjai elszigetelten, a borzalmas titok őreiként néhány hónapig dolgoztak, mielőtt kivégezték őket. Saul a krematóriumban megtalálja egy kisfiú holttestét, és mivel saját gyermekét véli benne felfedezni, lehetetlen tettre vállalkozik: megpróbál a táborban rabbit találni, akivel titokban eltemetheti a fiút, megmentvén ezáltal a krematórium lángjaitól. A Sonderkommando felkelésre készül, Saul azonban elfordul lázadást tervező társaitól. Megszállottan egyetlen célt próbál megvalósítani: megadni a végtisztességet fiának, akiről életében nem tudott gondoskodni.

IFJÚSÁG
Eredeti cím: La giovinezza / Youth
Várható magyarországi bemutató: 2015. őszifjusag_cannes

Paolo Sorrentino a Rómába kalauzoló, Oscar-díjas A nagy szépség után ismét Fellinit idéző, lenyűgöző filmmel jelentkezik. Ezúttal egy Alpok-beli luxusszálloda szolgáltatja a díszletet, itt pihen a már nyugdíjba vonult, világhírű zeneszerző és karmester, Fred (a kétszeres Oscar-díjas Sir Michael Caine) és legjobb barátja, a filmrendező Mick (Harvey Keitel). A megigéző képekben gazdag mozi a rendezőóriás Sorrentino eddigi legnagyszabásúbb, angol nyelven forgatott alkotása, amelyben Caine és Keitel mellett olyan sztárok remekelnek, mint Rachel Weisz, Paul Dano és Jane Fonda.

MACBETH
Eredeti cím: Macbeth
Várható magyarországi bemutató: 2015. őszmachbet_cannes

Justin Kurzel ausztrál rendező (A Snowtown-i gyilkosságok, Assassin’s Creed) filmadaptációja egyszerre elégíti ki a Trónok harca és Shakespeare rajongóit. Kurzel olyan rendezőket követ a Macbeth-adaptációk sorában, mint Orson Welles, Roman Polanski, Kuroszava Akira, a fiatal rendező eredeti helyszíneken forgatta nagyszabású filmjét, amely a látványos akciójeleneteket vegyíti Macbeth vívódásának soha korábban nem látott hitelességű ábrázolásával. A Macbeth igazán kortárssá válik a háborút járt veteránok beilleszkedési zavarainak hangsúlyozásával és Lady Macbeth motivációinak árnyalt bemutatásával. A Macbeth főszerepében két szupersztár, Michael Fassbender és az Oscar-díjas Marion Cotillard nyújt átütő alakítást.

CAROL
Eredeti cím: Carol
Várható magyarországi bemutató: (nincs infó)

A versenyfilmek között Todd Haynes is a hivatalos program keretein belöl mutatja be Carol című filmjét, amely egy leszbikus szerelmespár drámáját mutatja be Cate Blanchett és Rooney Mara főszereplésével. A film alapjául szolgáló Patricia Highsmith regény igazi remekmű, így kíváncsian várjuk Haynes mit hozott ki a dologból.Carol_cateblanchet

A versenyprogramba 1854 film nevezett be, ebből egyelőre 16 versenyezhet az Arany Pálmáért, de a lista várhatóan még 3-4 filmmel bővül a következő hetekben.

A 2015-ös cannes-i nemzetközi filmfesztivál hivatalos programja:
A rendezvénysorozat nyitófilmje a francia rendezőnő, Emmanuelle Bercot La tête haute című, versenyen kívül vetített romantikus drámája lesz, Catherine Deneuve és Benoît Magimel főszereplésével.

Nagyjátékfilmek versenye:
Carol – Rendező: Todd Haynes
Dheepan – Rendező: Jacques Audiard
La loi du marché – Rendező: Stéphane Brizé
Louder than Bombs – Rendező: Joachim Trier
Macbeth – Rendező: Justin Kurzel
Marguerite et Julien – Rendező: Valérie Donzelli
Mia madre – Rendező: Nanni Moretti
Mon roi – Rendező: Maïwenn
Nie jin niang – Rendező: Hou Hsziao-hszien
San ho ku zsen – Rendező: Csia Csang-ko
Saul fia – Rendező: Nemes Jeles László
Sicario – Rendező: Denis Villeneuve
The Lobster – Rendező: Yorgos Lanthimos
The Sea of Trees – Rendező: Gus Van Sant
Il racconto dei racconti – Rendező: Matteo Garrone
Umimacsi Diary – Rendező: Koreeda Hirokazu
Youth – Rendező: Paolo Sorrentino

Un Certain Regard:
Chauthi Koot – Rendező: Gurvinder Singh
Close Protection – Rendező: Alice Winocour
Hrútar – Rendező: Grímur Hákonarson
Je suis un soldat – Rendező: Laurent Larivière
Kisibe no tabi – Rendező: Kuroszava Kijosi
Las Elegidas – Rendező: David Pablos
Madonna – Rendező: Szhin Szuvon
Masaan – Rendező: Neeraj Ghaywan
Muruhan – Rendező: Oh Szungug
Nahid – Rendező: Ida Panahandeh
The other side – Rendező: Roberto Minervini
Un etaj mai jos – Rendező: Radu Muntean
Zvizdan – Rendező: Dalibor Matanic

Speciális vetítések:
Amnesia – Rendező: Barbet Schroeder
Asphalte – Rendező: Samuel Benchetrit
A Tale of Love and Darkness – Rendező: Natalie Portman
Hayored lema'ala – Rendező: Elad Keidan
Oka – Rendező: Souleymane Cisse
Panama – Rendező: Pavle Vuckovic

Éjféli vetítések:
Office - Rendező: Hong Won-Chan
Amy - Rendező: Asif Kapadia 

Nagyjátékfilmek versenyen kívül:
Mad Max: Fury Road (Mad Max – A harag útja) – Rendező: George Miller
Inside Out (Agymanók) - Rendező: Pete Docter és Ronaldo Del Carmen
Irrational Man – Rendező: Woody Allen
La tête haute – Rendező: Emmanuelle Bercot
The Little Prince – Rendező: Mark Osborne

Megosztás facebookon