asdf

Várni kell még Oliver Stone Snowden-botrányára

Az Edward Snowden ügyről zengett bő két évvel ezelőtt a sajtó, amely nyomán a botrány a közelmúlt társadalomtörténetének talán az egyik legnagyobb port kavaró hírévé vált. Azóta megjelent Glenn Greenwald A Snowden-ügy című könyve, és a témát egy Oscar-díjas dokumentumfilm is feldolgozta. A történet a hétszeres Oscar- jelölt és háromszoros nyertes filmes nagyágyút, Oliver Stone-t is megihlette; a forgatás már javában zajlik, azonban úgy tűnik, a filmbemutató sajnos még várat magára.

A gyártó a napokban jelentette be, hogy 2015 decembere helyett várhatóan a jövő év elején debütál a film. A magyar forgalmazó a bemutatót az amerikaiakkal egy időben tervezi. Edward Snowden a CIA alkalmazottja, valamint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezető tanácsadója volt, és még be sem töltötte 30. életévét, mikor egy egész világot megmozgató botrányt robbantott. Olyan szigorúan titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderül, hogy az amerikai titkosszolgálatok széles körben figyelik az emberek mobiltelefon hívásait és internetes tevékenységét az Egyesült Államokban és világszerte. Majd felvette a kapcsolatot a The Guardian egyik újságírójával, Glenn Greenwalddal: 2013 májusában Hongkongban találkoztak, ahol Snowden átadta neki a magánszféra válogatás nélküli, illegális megsértését bizonyító titkosított anyagokat. Az akták tökéletes bizonyítékai az amerikai kormány kiterjedt kémtevékenységének. Az ügy meglehetősen heves vitákat váltott ki a nemzetbiztonság és az információs önrendelkezés kérdéseiről.Joseph Gordon-Levitt_Edward Snowden foszerepeben_2Snowden megosztó cselekedetéről és azokról a bizonyos fájlokról rendez most mozifilmet a háromszoros Oscar-díjas Oliver Stone (Született július 4-én, A szakasz, Larry Flynt, a provokátor, Tőzsdecápák), a média, a pénzvilág, a politika és a háború pedáns filmes elemzője. Stone a Guardian egyik újságírója, Luke Harding művét adaptálja, a könyv címe: A Snowden-akták: Bennfentes történet a világ legkeresettebb emberéről. Az Oliver Stone rendezte Snowden című életrajzi dráma/thriller amerikai bemutatója 2015. december 25-re tervezték. A címszereplőt Joseph Gordon-Levitt (Sin City, Eredet) alakítja, további szereplők: Shailene Woodley, Nicolas Cage, Tom Wilkinson.

SNOWDEN-A Feher HazA rendezés és a szereposztás már önmagában is ígéretes, az aktuálpolitikai témaválasztás, a rendkívül szövevényes és izgalmas sztori pedig várhatóan sok érdeklődőt vonz majd a mozikba. Magyarországon a Cinetel forgalmazza majd, és a premier várhatóan egy időben lesz a nemzetközi bemutatóval, azaz 2015 januárjában. A film első, nemzetközi előzetese itt tekinthető meg.

Megosztás facebookon