asdf

Visszatér a mozikba a klasszikus Ben Hur

  • Szerző: MoziStar
Május 19-től újra mozivásznon látható minden idők legtöbb Oscar-díját nyert filmalkotása, az 1959-ben készült Ben Hur. A grandiózus filmeposzt Budapesten a Puskin moziban és országszerte számos további helyszínen, digitálisan restaurált kópiáról vetítik.

A 2001: Űrodüsszeia, a Volt egyszer egy vadnyugat és A Keresztapa után egy újabb mozitörténeti klasszikus tér vissza a vászonra a Pannonia Entertainment kultuszfilm-sorozatában. A közel hatvan évvel ezelőtt, Lew Wallace azonos című regénye alapján készült Ben Hur a történelem egyik legizgalmasabb korszakának, a Római Birodalom virágzásának és Jézus korának monumentális feldolgozása - és ma már maga is történelem.

benhur-ujramozikbanA Ben Hur korának legnagyobb költségvetésű szuperprodukciójaként minden tekintetben grandiózus volt. Elkészítésében ötvenezer közreműködő és nyolcezer statiszta vett részt, és mivel akkoriban még nem létezett számítógépes grafika, szinte minden díszletet felépítettek. A Róma melletti több mint 140 hektáros területen zajló forgatáshoz 300 építményt, köztük tíz háztömbnyi „Jeruzsálemet” emeltek, egymillió kelléket, százezer öltözéket és ezer páncélt gyártottak. A Földközi-tenger partjáról 40 ezer tonna fehér homokot szállítottak Rómába, a tengeri csata jeleneteihez pedig egy mesterséges tavat és komplett hajókat építettek. A legendás kocsiverseny nagyjelenetének arénáját egy éven át építették és több mint kétszáz óriási kőszobrot faragtak ki hozzá. A díszletek és jelmezek költségei akkora összeget tettek ki – csak az aréna 1 millió dollárba került – amelyet ma már egyetlen hollywoodi produkció sem vállalna, bár tény, hogy a CGI korában erre kevésbé is van szükség, mint akkoriban. A közel nyolc hónapig tartó feszített tempójú forgatáson az akkor vadonatúj, a szokásosnál jóval részletgazdagabb és szélesebb képet ad 70mm-es technikával dolgoztak, a méregdrága kamerákkal és speciális lencsékkel rögzített felvételekhez összesen 340 km hosszúságú filmszalagot használtak fel.

Ben-Hur-HUN-B1-web2A William Wyler rendező és Sam Zimbalist producer irányításával dolgozó hatalmas stáb végül olyan művet alkotott, amely kitörölhetetlenül beivódott a mozgóképkultúrába. Hatalmas ívű történetvezetése, epikus zenéje és kivételes látványvilága a mai napig etalonnak számít a történelmi kalandfilmek között. A Charlton Heston főszereplésével készült három és fél órás filmeposz a korszak legsikeresebb filmjének bizonyult, minden addigi bevételi rekordot megdöntött és a televízió térhódítása miatt már-már a csőd szélén álló Metro-Goldwin-Mayer stúdiót megmentette az összeomlástól. Számtalan elismerése mellett 11 Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb főszereplő kategóriájában. Ezzel 38 esztendeig tartó rekordot állított be, amelyet felülmúlni azóta sem sikerült, csak megismételni. A Ben Hur különleges hazai vonatkozása, hogy 11 Oscar-díja közül az egyiket Rózsa Miklós magyar zeneszerző grandiózus filmzenéjéért kapta. További magyar vonatkozásai a filmnek, hogy leghíresebb jelenete, a mai napig lélegzetelállító, Golden Globe-különdíjjal elismert kocsiverseny a második stábot vezető Andrew Marton (Marton Endre) akció-rendező nevéhez fűződik, Ben-Hur hófehér lovai pedig a híres lipicai ménesből érkeztek. Az 1959-ben készült filmet hazánkban csak jóval később, 1982-ben mutatták be először.

 

Több mint fél évszázaddal az eredeti amerikai és 34 évvel magyarországi bemutatója után, 2016. május 19-től a Ben Hur limitált vetítéssorozat keretében néhány hétre visszatér a hazai mozikba. Budapesten a Puskin moziban eredeti nyelven, magyar felirattal, Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Szentendrén és Nagykanizsán pedig magyar szinkronnal vetítik. Erre az extra-szélesvásznú, pazar látványvilágú mozira különösen igaz a mondás: aki nem látta nagyvásznon, nem is látta igazán!

A film digitális felújításának különlegessége, hogy jelenleg elérhető legmodernebb, ún. 8K szkennelési technikával készült, az eredeti 70mm-es negatív képkockáit a HD felbontás 16-szorosát jelentő pixelszámmal dolgozták fel, hogy a lehető legjobban megközelítsék az eredeti film minőségét. A restaurációt Warner Bros laborja végezte a film 50. évfordulójához kapcsolódóan, 1 millió dolláros büdzséből. A film közel 400.000 képkockájának egyenkénti feldolgozása végül két év csúszással, 2011-re fejeződött be, első alkalommal a 49. New York-i Filmfesztiválon mutatták be a nagyközönségnek. Mozivásznon azóta csak ritkán, egy-egy fesztivál keretében lehetett látni szerte a világban.

Megosztás facebookon