asdf

Will Smith mégis elvállalja A függetlenség napjának folytatását?

  • Szerző: P. Kristóf
Roland Emmerich rendező legújabb filmjét, Az elnök végveszélyben-t nem rég mutatták be nálunk, de már a következő projektjén dolgozik. Bejelentette, hogy folytatja nagy sikerű filmjét, az 1996-os A függetlenség napját, méghozzá két részletben.

Az ID Forever: Part 1 és Part 2 munkacímre keresztelt epizódokban ismét láthatjuk majd Jeff Goldblum-ot és Bill Pullman-t, Will Smith-ről viszont korábban azt nyilatkozták, hogy túl sokat kér, ezért nem fog szerepelni. Ez azonban A Föld után című filmje bukása előtt volt, most újra tárgyalni kezdtek a rendezővel, aki nem zárkózott el az ötlettől. Smith egy interjúban annyit nyilatkozott a történtekről: "Bármi megtörténhet." 

függetlenség napja

A két részletben elkészített történet első felének bemutatóját 2015. július 3-ára tűzte ki a Fox Studió, azonban a rendező, Roland Emmerich azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi tempóval csak 2016-ban lesz látható. A csúszás nem feltétlenül okoz gondot, ugyanis 2016. július 3. pont az első rész megjelenésének huszadik évfordulója lenne, ami egy remek reklámfogás. A filmet 3D-sre tervezik, de 2D-sen veszik majd fel és utólag alakítják át. 

Will Smith több korábbi filmjének folytatása is felmerült az utóbbi időben A függetlenség napja mellett, név szerint az Én, a robot, a Hancock és a Bad Boys, ezekről azonban még nem állnak rendelkezésünkre infomrációk. 

Megosztás facebookon