asdf

2016 legjobb filmjei női szemmel

A mozis visszatekintők mindig izgalmasak, hiszen kapunk egy összképet az elmúlt egy évről és az is biztos, hogy a top 10-ben ott lesz az a film is, amiért legalább 5X térsz vissza a moziba. Na igen, ez már fanatizmus.

Best of 2016 mozistar

Tagadhatatlanul vártam a 2016-os év elejét, de leginkább A visszatérő premierjét. Szerencsére nem kellett a premier napjáig izgulni, hiszen a sajtóvetítés hamarabb volt (így a legjobb kezdéssel indult az év). Leonardo DiCaprio és Tom Hardy egyszerűen fantasztikus volt, a film látványa pedig lenyűgöző. Engem annyira megvett ez a film, hogy meg is néztem 5X moziban, azért, hogy minden pillanatát élvezhessem, amit az itthoni "mozi" élmény nem ad meg. A másik nagy kedvencem A szoba című film volt, Brie Larson és Jacob Tremblay főszereplésével. Hihetetlenül érzelmes és megható dráma egy piciny szobában. 2016-ban talán az egyik legnagyobb meglepetés a Kiéhezettek című thriller dráma volt, és valóban ki volt éhezve a közönség egy ilyen okos és csavaros zombifilmre. Végre nem a klasszikus vérfürdős zombiapokalipszist hozta el. Sok jó animációs film került mozikba, de a legkiemelkedőbb Kubo és a varázshúrok volt. Persze bájos volt A kis kedvencek titkos élete vagy a Trollok is, a Disney Zootropolis - Állati nagy balhéja pedig az önfeledt szórakozást nyújtotta, Vaiana pedig meseszép volt, de a képzeletbeli Japánban játszódó Kubo és a varázshúrok volt a leghatásosabb. Szerettem ebben az évben a Rendes fickókat és az év végén mozikba került Váratlan szépséget is, de tetszett a Sully és A könyvelő is.

Íme az én 2016-os mozis top 10-es listám (hazai bemutatók alapján):

1. A VISSZATÉRŐ

Mozibemutató: 2016. január 14.

Birdman rendezője imádja az őrült dolgokat, legalábbis filmjeiből ez jön le, így nem meglepő, hogy az 1800-as években játszódó igaz történetben DiCaprio-t választotta, aki egy Hugh Glass nevű vadászt alakít. A medvetámadást ért pasas fiát kinyírják, őt pedig két társa magára hagyja. Ám ez nem marad megtorlás nélkül, igazi bosszúhadjárat alakul ki. A filmet Iñárritu (Korcs szerelmek, 21 gramm, Birdman) rendezte, a forgatókönyvet Mark L. Smith (Elhagyott szoba) írta, Michael Punke 2002-es azonos című regénye alapján. Inarritu számítógépes trükkök és mesterséges fényforrás használata nélkül készítette el a filmet, már az előzetes is elképesztően hatásvadász hangulatot ébreszt. Leo mellett Tom HardyWill PoulterLukas Haas és Domhnall Gleeson is bevállalta a filmet.  

2. A SZOBA

Mozibemutató: 2016. január 28.

A film története szerint egy ötéves kisfiú, Jack (Jacob Tremblay) és édesanyja (Brie Larson) évek óta egy szobában él bezárva. Az anya igyekszik gyerekét megkímélni fogva tartójuk rémségeitől, ám a kisfiú ötödik születésnapja után elég idősnek tartja ahhoz, hogy a segítségét kérve végre megszökjenek a rabságból. Szabadulásuk után a társadalomba és a családba való visszailleszkedésük közel sem olyan zökkenőmentes, ahogy elképzelték. 

3. SPOTLIGHT - EGY NYOMOZÁS RÉSZLETEI

Mozibemutató: 2016. február 18.

Tom McCarthy
 (A cipőbűvölő) új rendezése, a Spotlight egy 2002-ben megtörtént valós eseményt dolgoz fel. A neves amerikai lap, a Boston Globe oknyomozó csapata Michael Keaton vezetésével egy gyermekmolesztálással vádolt pap ügyének kivizsgálására, tényfeltárására vállalkozik. Bár azt gyanították, hogy az egyházi személy szekrényében tényleg van „csontváz”, ám arra nem számítottak, hogy olyan irdatlan erejű bizonyítékot „ásnak ki”, ami nem csak az újságírók lelkivilágát, hanem az egész egyházi is megrázza.

4. KUBO ÉS A VARÁZSHÚROK

Mozibemutató: 2016. október 6.

A LAIKA animációs stúdió (Coraline, Paranorman A doboztrollok) új, nagyszabású akció-kalandfilmje egy képzeletbeli Japánban játszódik. Hőse az okos, jószívű Kubo, aki azzal keresi szerény kenyerét, hogy történeteket mesél a tengerparti városka lakóinak. Ám nyugodt élete egy csapásra a feje tetejére áll, amikor véletlenül megidéz egy szellemet a múltjából, aki alászáguld az egekből, hogy végrehajtson egy régi bosszút. A menekülni kényszerülő Kubo összeáll Majommal és Bogárral, és nekivág az izgalmas kalandnak, hogy megmentse családját, és megfejtse elesett apja rejtélyét, aki a világ legnagyobb szamurája volt. Varázserejű hangszere, a shamisen segítségével Kubónak istenekkel és szörnyekkel kell megvívnia, köztük a bosszúszomjas Hold Királlyal, és a gonosz lányikrekkel, hogy feltárja örökségének titkát, újra egyesítse családját és beteljesítse hősi végzetét. Az eredeti hangok közül olyan színészek is hallhatóak, mint Rooney MaraCharlize TheronMatthew McConaughey vagy épp Ralph Fiennes is.

5. KIÉHEZETTEK

Mozibemutató: 2016. szeptember 29.

M. R. Carey bestsellerének adaptációja, a Kiéhezettek zseniálisan újító zombifilm. A könyvet Carey egy Edgar-díjas novellájából fejlesztette regénnyé, és ő írta a forgatókönyvet is a filmhez. 

Valamikor a jövőben az emberiség nagy része egy gyorsan pusztító fertőzés áldozatává vált. A egészségesek védett városokban élnek, vagy guberálókká válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a kialakult helyzetet. Mindeközben egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket – köztük Melanie-t – tartanak gondosan elzárva egymástól és az őket vizsgáló tudósoktól. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat, sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel sikerül megtalálniuk az ellenszert a pusztító vírus ellen.

6. ÉRKEZÉS

Mozibemutató: 2016. november 11.

A Fogságban, a Sicario – A bérgyilkos és a készülő A szárnyas fejvadász-folytatás rendezőjének különös hangulatú, emlékezetes sci-fije, az Érkezés meghökkentő látványvilágú film, melyet világszerte szívükbe zártak a kritikusok, - elsőként a Velencei Filmfesztiválon mutatták be. Denis Villeneuve elgondolkodtató mozijának főszerepeiben olyan díjnyertes sztárokkal találkozhatunk, mint Amy Adams, Jeremy Renner és Forest Whitaker.
 


7. VÁRATLAN SZÉPSÉG

Mozibemutató: 2016. december 22.

A fantasztikus szereplőkkel készült film őszinte, szívbemarkoló, és bőven ad gondolkodnivalót nézőinek, miközben arról beszél, hogy a legnagyobb bánat is hozhat jót, mert élet és halál, szerelem és magány mind együtt alkotják a teljes életet. A filmben kiváló színészek mesélnek el egy ízig-vérig ünnepi történetet, mely olyan nagy karácsonyi klasszikusok nyomában jár, mint például az Egy csodálatos élet vagy a Karácsonyi ének. A főszerepben az Oscar®-díj jelölt: Will Smith, Keira Knigthley, Edward Norton és az Oscar®-díjas Kate Winslet és Helen Mirren. A film rendezői székében Az ördög Pradat visel és a Marley meg én című filmeket is jegyző David Frankel.

 

8. KALIFORNIAI ÁLOM

Mozibemutató: 2016. december 29.

Damile Chazelle, a Oscar ® -díjas Whisplash rendezője csodálatos színes kavalkádot álmodott a kaliforniai pálmafák közé, amely káprázatos díszleteivel, egyedi dalbetéteivel, a lenyűgöző képi világával Hollywood fénykorát idézi meg. Az álmaikért küzdő művészek (Emma Stone és Ryan Gosling) megható története egyszerre romantikus és realista, a filmben felcsendülő, táncbetétekkel kísért dalok hallatán és a csodálatos díszleteket látva nem véletlen, hogy a kritikusok által „üdítő mestermunká”-nak nevezett alkotást a Velencei és a Torontói Filmfesztivál közönsége is ünnepelte, és a legnagyobb Oscar esélyesek között tartják számon.

9. RENDES FICKÓK

Mozibemutató: 2016. május 26.

A Durr, durr és csók és a Vasember 3. rendezője, Shane Black májusban egy krimi-vígjátékkal tért vissza, a Rendes fickók-kal! Russell Crowe és Ryan Gosling vagány párosa miközben egy eltűnt lányt próbálnak megtalálni, egyre jobban belebonyolódnak egy korrupcióval teli szövevényes nyomozásba. Ők a legtutibb páros, akik felgöngyölíthetik az évszázad legmeredekebb bűnesetét.

10. DERÜLT ÉGBŐL APU

Mozibemutató: 2016. december 15.

A Derült égből apu Hugo Gélin francia rendező második játékfilmje, aki előzőleg olyan sikerfilmek forgatókönyvét írta, mint a Magyarországon is népszerű Szerelem, örökség, portugál. A Derült égből apu egy világsikert arató mexikói vígjáték francia remake-je, amelyen ezúttal olyan ismert színészek játsszák a főszerepeket, mint Clémence Poésy (127 óra, Erőszakik, Mr. Morgan utolsó szerelme) és Omar Sy (Samba, Tajtékos napok, Az ételművész). Omar Sy korábban történelmet írt, amikor első fekete bőrű színészként megkapta a legjobb színésznek járó César-díjat az Életrevalók című filmben nyújtott alakításáért, s azóta olyan hollywoodi világsikerekben szerepelt, mint a Jurassic World és az Inferno. Az egyedülálló apa és lányának története egyszerre vicces és megható.

Fantasztikus és változatos volt a 2016-os mozis év! Számomra az Oscar díjátadó volt az egyik legizgalmasabb pillanat, hiszen Leonardo DiCaprio rajongó vagyok és végre átvehette a Legjobb színésznek járó arany szobrocskát. Imádom a filmeket, imádom, hogy hatással vannak rám, imádom, mert mozizni jó! Alig várom a 2017-es év produkcióit! 

Megosztás facebookon