asdf

Emma Watson: Hermionebol így lett Noé fogadott lánya

  • Szerző: P. Kristóf
Emma Watson ma ünnepli 24. születésnapját, ezért készítettünk egy gyors áttekintést eddigi rövid, de annál jelentősebb karrierjéről.

Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban brit ügyvédek gyermekeként. Öt éves koráig a francia fővárosban nevelkedett, majd a szülei válását követően anyjával visszaköltözött Oxfordshire-be, de a hétvégéket édespajánál töltötte Londonban. Hat éves korától kezdve színésznő szeretett volna lenni, a helyi Stagecoach Theatre Arts nevű színi tanodában szerezte első tapasztalatait, ahol több darabban is szerepelt. 1999-ben kezdődtek meg J. K. Rowling rendkívül sikeres Harry Potter és a bölcsek köve című regényéből készülő film előkészületei, amelyhez úgy merült fel a neve, hogy a Stagecoach egyik tanára felhívta rá a castingosok figyelmét. Mindenkit lenyűgözött a magabiztossága, Rowling már az első meghallgatástól kezdve őt támogatta. Végül a nyolcadik meghallgatást követően Rupert Grint és Daniel Radcliffe oldalán ő kapta meg Hermione Granger szerepét a készülő produkcióban.

Emma Watson

A filmet 2001-ben mutatták be és már a nyitóhétvégéjén hatalmas siker lett, az év legnagyobb bevételt hozó alkotásává vált. A kritikusok magasztalták a három fiatal főszereplőt, különösen kiemelve közülük Emma alakítását, aki bemutatkozó filmjéért 5 különböző jelölést is kapott, közülük pedig megnyerte a Young Artist Award díjátadóján a Legjobb Fiatal Színésznő díját. Az óriási sikerre való tekintettel egy évre rá ismét Hermione szerepében tetszeleghetett a vásznon a Harry Potter sorozat második részében. Az Azkabani fogoly bemutatásakor visszaestek a bevételek és míg a kritikusok bírálták Radcliffe játékát, Watson szerintük egyre jobb lett, a Bravo magazintól két Otto-díjat is bezsebelt. 

Emma Watson

A Harry Potter és a tűz serlege mérföldkőnek bizonyult a színésznő karrierjében és az egész sorozat történetében, hiszen a harmadik rész mélypontja után, hiszen megdöntötte elődjei összes rekordját, míg színészi alakítása egyre érettebbé kezdett vállni, minden eddiginél több elismerést kapott. Ugyanebben az évben felkerült a Teen Vogue címlapjára, ezzel a legfiatalabb személlyé válva, aki kiérdemelte ezt az elismerést. A következő Harry Potter film előtt még egyszer eljátszotta Hermione szerepét a királynő nyolcvanadik születésnapjára rendezett ünnepségre készített The Queen's Handbag című rövidfilmben, majd 2007-ben a Harry Potter és a főnix rendje című ötödik varázslós mozival folytatta.

Emma Watson

A Főnix rendje ismét megdöntötte a rekordokat, minden idők legnagyobb nyitóhétvégéjét tudhatta maga mögött. Watson megnyerte érte a National Movie Award Legjobb színésznő díját, majd két társával együtt 2007. július 9-én csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. Ugyanerre az évre állítólag a sorozattal keresett bevétele meghaladta a 10 millió fontot és ha itt abbahagyta volna, akkor sem kéne dolgoznia hátralevő életében. A legutolsó epizód sikerének ellenére a Harry Potter sorozat jövője bizonytalannak látszott, ugyanis mind a három főszereplő elgondolkodottt azon, hogy folytassa e. Végül Radcliffe beadta a derekát, de Watson-nak több gondolkodási időre volt szüksége, de 2007. március 23-án ő is aláírta a szerződést az utolsó két filmre, arra hivatkozva, hogy nem tudná cserbenhagyni Hermione-t. 

Emma Watson

Ugyanebben az évben vállalta el első szerepét a Roxfort falain kívül, a Ballett Shoes című BBC tévéfilmben alakított egy feltörekvő fiatal színésznőt. A rendező szerint tökéletes volt a szerepre, de a produkció vegyes fogadtatásban részesült. A hatodik Harry Potter mozi előtt még a Cincin lovag című animációs film munkálatain is közreműködött, ő kölcsönözte az egyik főszereplő hangját. Az év végén pedig megkezdődött a Harry Potter és a félvér herceg forgatása is, melyben már szinte felnőttként szerepelt, így a kritikusok sem gyerekként kezelték, hanem a filmben szereplő sztárokkal egyenrangúként, de még így is el voltak ragadtatva tőle, sokak szerint egyre többet adott Hermione karakteréhez. 

Emma watson

A Harry Potter sorozat utolsó darabjának forgatása 2009. február 18. és 2010. június 12. között zajlott, de a készítők úgy döntöttek, hogy a történet bonyolúltsága és természetesen a bevételek miatt két részre szedik a filmet. Ezt követően feltűnt a One Night Only Say You Don't Want It című számának klippjében, majd a Harry Potter történet lezárása után az Egy hét Marilynnel című filmben tűnt fel egy kisebb mellékszerepben. 

2010-ben elvállalta az Egy különc srác feljegyzései című regény filmváltozatának egyik főszerepét is, melyért szintén számos díjra jelölték lenyűgöző alakításáért. Egy évre rá Sofia Coppola Lopom a sztárom című filmjében láthatta a közönség, mely elég vegyes fogadtatást kapott, de a színésznő alakításának varázslatosságában mindenki egyetértett. Seth Rogen és James Franco posztapokaliptikus vígjátékában is feltűnt, ahol mindenki máshoz haosnlóan saját magát alakította. 2012-ben hivatalosan bejelentették, hogy ő kapta Ila szerepét Darren Aronofksy Noé című bibliai fantasy filmjében, melyet múlt hónapban mutattak be a hazai mozik és bár megosztotta a kritikusokat, már most rendkívül sikeresnek bizonyosult. 

Emma Watson

Több felkérést is kapott, Guillermo del Toro szerette volna, ha szerepel a Szépség és a szörnyeteg általa rendezett változatában, de a Kenneth Branagh nevével fémjelzett Hamupipőke című filmben is szerették volna látni, ám egyiket sem fogadta el. Úgy látszik elege lett a varázslatok világából és valami komolyabb szerepet szeretne kapni, jelenleg például Alejandro Amenábar Regression című thrillerét forgatja Ethan Hawke-val. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon