asdf

Ian McKellen 7 legjobb szerepe

Ian McKellen, a lovaggá ütött Oscar-jelölt angol színész ma tölti be a hetvenötödik életévét. A közönség főként Gandalf és Magneto szerepéről ismeri őt, azonban ezen kívül még sok más filmben is zseniális alakítást nyújtott, úgyhogy összegyűjtöttük nektek a hét legjobbat.

7. Halál (Az utolsó akcióhős)

utolsó

Az akciófilmek nagymestere, a Die Hard és a Ragadozó megalkotója 1993-ban úgy döntött, hogy Arnold Schwarzenegger-rel együtt fogja a műfajt, mely ismertté tette mindkettőjüket és a lehető legalaposabban kiparodizálja a stílusjegyeit és kellékeit. Mindezt egy fantasztikus történet segítségével oldotta meg, melyben egy filmrajongó kisfiú egy csodajegynek köszönhetően kedvenc akcióhőse filmjébe csöppen. Ian McKellen számára egy apró, de annál jelentősebb szerep jutott, ugyanis a csodajegynek köszönhetően Ingmar Bergman klasszikusából, A hetedik pecsét című filmből megjelenik a való világban maga a Halál is, aki mivel egyikük sincs a listáján, ezért segít nekik. 

6. II. Miklós orosz cár (Raszputyin)

Raszputyin

Az HBO által gyártott tévéfilm az orosz szerzetes, Raszputyin utolsó éveit meséli el, amikoris az orosz cár beteg gyermekét, az egyetlen trónörököst próbálta meggyógyítani alternatív módszereivel. A film magyar vonatkozása, hogy egyes jeleneteit Budapesten vették fel, így az angol színész hazánkban dolgozott egy ideig. Ő alakítja benne II. Miklós orosz cárt, Oroszország utolsó törvényes uralkodóját, akit később a forradalom soán családjával együtt kivégeztek. McKellen alakítása annyira drámai és eredeti volt, hogy Golden Globe-díjat kapott érte.

5. Kurt Dussander /Arthur Denker (Az eminens)

Az eminens

Mielőtt Bryan Singer beválogatta volna az X-Men csapatba, a két filmes már dolgozott együtt Stephen King A jó tanuló című novellájának feldolgozásában, ahol McKellen egy bújkáló náci tisztet alakít. A fiatal szomszédja azonban rájön erre, de ahelyett hogy feldobná, a régi időkről faggatja és segít neki a bújkálásban. McKellen alakítása egyszerre hátborzongató és zseniális, amiért számos díjat is kapott.

4. Richard III. (Richard III.)

3. richard

A színházban Shakespeare darabokban tündöklő színész kapta a III. Richárd mondernizált változatának címszerepét. A film alapjául az angol drámaíró híres darabjának színpadi átirata szolgált, melyben szintén McKellen szerepelt, így egyértelmű választás volt a filmhez. A mű nyíltan hajaz a nácikra, felhasználja az uniformisaikat, a propagandájukat, de mégsem abban a közegben, hanem egy elképzelt Angliában játszódik. A brit színész alakítása lehengerlő, Golden Globe-jelölést kapott érte.

3. James Whale (Érzelmek tengerében)

Érzelmek tengerében

Az Akadémia az eredeti ötletek mellett az életrajzi filmeket díjazza a leginkább, így McKellen első Oscar-jelölését is egy ilyen filmnek köszönheti. A magyarul Érzelmek tengerébenre keresztelt alkotás az 1931-es, Boris Karloff nevével fémjelzett Frankenstein rendezőjének utolsó napjait mutatja be. A szerep igazán ideális volt a színész számára, hiszen Whale-hez hasonlóan ő maga is homoszexuális. A film igazán megrázó, gyönyörű és drámai, a néhai rendező és hetero kertészének barátságát mutatja be elképesztően lírai módón, melyet McKellen és Brandan Fraser alakítása koronáz meg.

2. Magneto (X-Men: A kívülállók)

magneto

Miután együtt dolgoztak Az eminensen, Bryan Singer úgy gondolta, hogy ő lenne a legmegfelelőbb következő filmje, az X-Men: A kívülállók főgonoszának, vagyis Magnetonak a szerepére. Az angol színésznek is kifejezetten tetszett a koncepció, hiszen a mutánsok kirekesztettségében és a másság tinnédzserkori felismerésében a homoszexualitás metaforáját látta, így szívesen vállalta a szerepet. Akkor még nem tudhatta, hogy közel 15 év múlva is ebben a szerepben tetszeleghet majd, hiszen idén jelent meg a legújabb X-Men film, melyben ezúttal a színész már fiatalabb énjével is szembesül, akit Michael Fassbender alakít és a jó oldalra áll át a karakterük.

1. Gandalf (A Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetsége)

gandalf

Magneto ide vagy oda, a színész legikonikusabb és legsikeresebb szerepe A Gyűrűk Ura trilógia Gandalfja. Nem véletlenül, hiszen a szerephez minden színészi tehetségére szüksége volt, az első részben még bohém varázsló, majd a következőkben már megvilágosult vezető volt, két összeegyeztethetetlen figura, akikben egyedül a zseniális megformálás egyezik. Az első filmért megkapta második és eddig utolsó Oscar-jelölését is, majd 2012-ben ismét visszatért Középföldére, amikor Peter Jackson Tolkien A hobbit című mávét is vászonra álmodta.

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon