asdf

Interjú a Bazi nagy francia lagzik rendezőjével és főszereplőjével

A Bazi nagy francia lagzik rendezőjével, Philippe de Chauveron-nal, illetve az egyik főszereplőjével, Noom Diawara-val sikerült egy rövid interjút készítenünk, a film magyarországi közönségtalálkozója előtt. Az Életrevalók óta a legnagyobb bevételt elért francia filmmé vált hazájában, és minden idők Top 10 legnézettebb francia filmjei közé is bekerült.

Gratulálok a Bazi nagy francia lagzik c. filmhez! Ritkán találkozni olyan vallási vígjátékkal, ami egészséges humorral van fűszerezve és nem sértő abszolút egyik vallásra sem. Több jelenetet is megmosolyogtam, mert olyan volt, mintha egy ismerős családját láttam volna a vásznon. Volt valami vagy valakik, akik megihlették a filmet?

Philippe de Chauveron: Igen, az én szüleim is pontosan ugyanezt a vonalat képviselik, ők most már elég idősek, de én is ebben nőttem fel. Nekem viszont négy fiútestvérem van, illetve két vegyes házasságom is, amit az elején édesanyám nehezen viselt. Természetesen onnantól kezdve, hogy megismerte őket és később unokái lettek hamar megenyhült, és megszerette őket.

A Bazi nagy francia lagzik a 2014-es legnagyobb sikere volt Franciaországban. Számítottatok rá, hogy ennyire pozitív fogadtatása lesz a filmnek?

Philippe de Chauveron: Tudtam, hogy Franciaországban jól fog működni a film. Voltak próbavetítések, ahol érezhetően jó volt film fogadtatása, de még a francia siker is meglepett minket. Nem számolgattunk előre, de úgy voltunk vele, hogy ha az 1 millió nézőt meghaladjuk, akkor az már nagyon jó, ehhez képest most 12,5 milliónál tartunk az országban.

Noom Diawara: Ami még meglepőbb volt számunkra az a külföldi siker volt, erre egyáltalán nem számítottunk. Kilenc millióan látták külföldön a filmet és például Németországban egy csomó amerikai alkotást beelőztünk.PhilippedeChauveron_NoomDiawara

Így utólag változtatnál bármit is forgatókönyvön, vagy bármi máson?

Philippe de Chauveron: Például őt (közben Noom Diawara-ra mutat és nevet)...természetesen csak tréfáltam. Nem változtatnék semmit, főleg ilyen sikerek mellett, de erre a kérdésre nehéz már objektívan válaszolni. Talán annak örültem volna, ha egy picivel több idő lett volna a forgatásra. Egy-két jelenetet jobban felvettem volna.

Honnan jött a film ötlete, illetve milyen szempontok alapján választottad a szereplőket?

Philippe de Chauveron: Úgy gondoltam a film témája jó lesz arra, hogy bemutassam a jelenkori francia társadalmat, ami sokkal multikulturálisabbá változott, mint amilyen például a szüleim idejében volt. A fejemben az a kép élt, hogy szórakoztató lenne ezt a kettőt ellentétbe állítani egymással, így jött a téma. Christian Clavier munkásságát már régóta figyelemmel követtem és mindenáron szerettem volna együtt dolgozni vele valamikor a közeljövőben. Christian jó vezér tud lenni egy színész számára, ennél fogva pedig magával tudja húzni a kollégáit, ezáltal kihozva belőlük a legjobb teljesítményüket. A fiatal színészek kiválasztásánál az volt a fő szempont, hogy ne legyenek annyira ismertek, viszont rendelkezzenek már némi rutinnal a színészi pályán. Emellett fontos volt még, hogy szimpatikusak, karizmatikusak, illetve hihetőek legyenek a karakterükben. A nézők el tudják róluk hinni, hogy jó férj válik majd belőlük.

Milyen érzés volt egy olyan francia legendával forgatni, mint Christian Clavier?

Philippe de Chauveron: Még az elején beszéltem vele, amikor még csupán egy gondolat volt a fejemben a Bazi nagy francia lagzik, és már akkor is nagyon érdekelte, mivel szórakoztatónak találta. Miután kész lettem a szkriptel, odaadtam neki. Majd, amint elolvasta, rögvest igent mondott rá. Onnantól kezdve nagyon profi hozzáállása volt. Rengeteg előkészületi munkát végzett a forgatás előtt. Örült annak is, hogy fiatalabb színészekkel dolgozhatott együtt, akiket nem ismert és ez egy motiváló erő is volt neki. Ő volt a legtöbb humorforrásnak a vezéregyénisége a forgatás ideje alatt. Nagyon jól szórakoztak.

Noom Diawara: Nem volt hajlandó találkozni velünk az első forgatási nap előtt, hogy sokkal hihetőbb legyen az a fajta megfélemlítés, amit alapból is éreztünk, hogy egy ekkora óriási legendával dolgozhatunk egy filmen. Mégiscsak Franciaország egyik legjobb színészéről beszélünk, szóval rendesen izgultunk, és lámpalázasok is voltunk. Ezek után sokkal hihetőbbek lettek a jelenetek, a későbbiek folyamán teljesen elengedtük magunkat és jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Nagyon büszkék voltunk arra, hogy vele forgathattunk.
PhilippedeChauveron_NoomDiawara00

Philippe de Chauveron és Noom Diawara kapott tőlünk egy kis "hungarikumot"

Volt-e annak a jelenetnek negatív visszhangja, amikor a Verneuil házaspár el akarta ásni a fitymát a kertjükben, de végül helyette egy bacon szalonnát ástak el?

Philippe de Chauveron: Tartottunk tőle, hogy esetleg lesz belőle valami, de a zsidó közösség nagyon jól fogadta a filmet és jót nevettek ezen a jeleneten. Szerencsére semmilyen negatív kritika nem ért minket ezzel kapcsolatban. Mondjuk az is benne van, hogy nem egy zsidó szereplő csinálta ezt, hanem a szülők, talán ez segített valamit a helyzeten.

Mi tetszett a forgatókönyvben, amiért elvállaltad a szerepet?

Noom Diawara: Többek közt azért is bólintottam rá a szerepre, mert a forgatókönyv olvasása közben nagyokat nevettem, és úgy éreztem, hogy hiteles, valamint nem utolsó sorban igaz ez a film. Modern felfogásban foglalkozik ezzel a témával. Régóta vártam egy ilyen filmre.

Ki a kedvenc szereplőtök a filmből, és miért?

Philippe de Chauveron: Mivel én írtam a forgatókönyvet, ezért mindegyik szereplő közel áll a szívemhez, de meglepő sikere volt a filmben Noom Diawara filmbéli apjának, akit Pascal N’Zonzni keltett életre a vásznon. Ő sokkal népszerűbb lett, mint azt előre gondoltuk.

Noom Diawara: Igen, nekem is az ő karaktere tetszett legjobban (nevet).

Kinek az ötlete volt az a fenomenális vicces elefántcsontparti népviselet, amit a filmben látunk?

Philippe de Chauveron: Ez forgatókönyv írása közben jutott valakinek az eszébe, hogy rá kéne adni ezt a népviseleti ruhát. Ezt eredetileg provokációból veszi fel az apja, hogy minél jobban idegesítse a Verneuil házaspárt, de nagyon jól jött ki, hogy később Christian Clavier-re is rá lehetett adni, ami viszont egy nagyon erős kép lett az egész filmet megtekintve.

Megosztás facebookon