asdf

Keresés

Box Office: Demóna átka Magneto-n is fogott!

2014-06-03 07:12:00
Úgy fest, hogy Amerikában egy dolog erősebb a képregény-adaptációknál: a régi gyermekmesék modern feldolgozása! A Tim Burton-féle Alice Csodaországban kezdte a sort, ami globálisan olyan népszerű lett, hogy az összbevétele átrepült az egy milliárd dolláros álomhatáron. Ezt követte az egyik legizgalmasabb projekt, a Hófehér és a vadász, aminek az előzetese egy sötét tónusú, egyedi köntösbe öltöztetett fantasy-t ígért, ám sajnos a végeredmény nem lett több egy korrekt iparosmunkánál.

X-Men: A múlt, a jelen és a jövő idősíkjai

2014-05-31 10:07:00
Bryan Singer az X-Men: Az eljövendő múlt napjaival két dolgot bizonyított be: az egyik, hogy lehet úgy is több szuperhőst mozgatni a vásznon, hogy azok ne lopják el egymás elől a show-t. A másik pedig, hogy létezik intelligens blockbuster-t készíteni képregényes forrásból. Utoljára erre Christopher Nolan volt képes a Sötét Lovag-trilógiával.

A Box Office-lista élén semmilyen veszély nem fenyegeti Magnetoekat

2014-05-28 08:16:00
Hiába telt el 4 év az első X-Men film bemutatása óta, Charles Xavier professzorék sikere még most is töretlen. Még úgyis, hogy az eredeti X-Men trilógia lezáró része illetve a Farkas – eredeti nevén Rozsomák - eredettörténetét bemutató két mozi nem nyerte el maradéktalanul a rajongók tetszését.

Mindenki Higanyszálról beszél

2014-05-27 13:26:00
Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai már a mozikban várja a mutáns film rajongóit. A legújabb X-Men filmben visszatérnek régi kedvencek, és felbukkannak új arcok is.

Görög istennek tartják magukat az X-Menek?

2014-05-26 08:14:00
Sorozatokban szerepelni egyszerre jó is, meg rossz is. A jó részét mindenki érzékelte, aki ott volt az X-Men – Az eljövendő múlt napjai (16) (X-Men: Days of Future Past, már a mozikban) premierje körüli sajtótájékoztatók egyikén.

Higanyszál és Skarlát Boszorkány is benne lesz az X-Men: Apokalipszisben

2014-05-21 17:35:00
Higanyszál már az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban is fontos szerepet kap, míg mutáns testvére, a Skarlát Boszorkány ebben az epizódban még nem tűnik fel, de a producerek szerint az X-Men: Apokalipszisben már együtt akcióznak majd.

Farkas csatlakozhat a Bosszúállókhoz

2014-05-21 07:54:00
Hugh Jackman az X-Men: Az eljövendő múlt napjai sajtókörútján árulta el egy interjúban, hogy nagyon örülne neki, ha a karaktere csatlakozna a vásznon a Bosszúállókhoz.

Mutánsok lepték el Londont

2014-05-16 08:37:00
A héten a Leicester Square ismét mozirajongókkal telt meg. Az erős szél és eső ellenére gyülekező rajongók közül jó néhányan öltöztek Farkasnak, Mystique-nek és más képregényhősnek – nem is csoda, hiszen a sztárok, akiknek a kedvéért odagyűltek, maguk is rendkívüli képességűek.

Channing Tatum is benne lesz az X-Men: Apokalipszisben

2014-05-15 16:16:00
Channing Tatum kapta Gambit, a szerencsejátékokban utazó mutáns szerepét a következő X-Men filmben.

A Fantasztikus Négyes nem találkozik az X-Men univerzumával a vásznon

2014-05-14 08:56:00
A Fantasztikus Négyes és az X-Men csapata biztosan nem keresztezi majd egymás útját a mozivásznon a közeljövőben.

Hugh Jackman egymás után forgatja le az X-Men: Apokalipszist és a Farkas folytatását

2014-05-11 10:01:00
Ebben a hónapban mutatják be Bryan Singer rendező legújabb X-Men filmjét, de már két újabb darabon dolgoznak, amit valószínűleg egymás után forgatnak majd le.

Hugh Jackman meginterjúvolta önmagát

2014-05-07 11:50:00
Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai című filmben Hugh Jackman karakterét visszaküldik az időben, ahol szembesül fiatalabb énjével. Ezt kihasználva a színész készített egy interjút saját magával abból az időszakból, mielőtt az első X-Men film megjelent volna.

25 történelmi esemény, amiért a mutánsok felelősek

2014-04-20 08:07:00
Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai nem egy egyszerű képregényfilm lesz, ez derül ki a legújabb marketinges lépésből is, hiszen nyilvánosságra hoztak 25 momentumot a múlt és a jövő történelméből, mely mögött a mutánsok állnak.

Vadóc mégis feltűnik majd az X-Men:Az eljövendő múlt napjaiban

2014-04-18 08:40:00
Bryan Singer rendező még tavaly decemberben mondta, hogy az Anna Paquin által megformált Vadóc karakterét kivágták a végleges filmből, de most kiderült, hogy mégis feltűnik majd az X-Men: Az eljövendő múlt napjai című legújabb mutánsos moziban.

Nézd meg, hogy kezdődik az X-Men: Az eljövendő múlt napjai

2014-04-14 13:38:00
Az MTV Movie Awards vasárnapi díjátadóján megmutatták az X-Men: Az eljövendő múlt napjai című film nyitójelenetét.