asdf

Brad Pitt benne lehet a Törvény nevében második évadában

Brad Pitt lehet az HBO legújabb sikersorozatának, A törvény nevében második évadának főszereplője.

A törvény nevében az idei év első felének legsikeresebb sorozata volt. A történet két nyomozó misztikus szálakkal átszőtt történetét meséli el, akik 17 éven át dolgoznak egy sorozatgyilkos ügyén. A főszerepeket két hollywoodi nagyágyú, pontosabban a friss Oscar-díjas Matthew McConaughey és Woody Harrelson kapta, ami szintén nagyban hozzájárult a sikerhez. A széria a Twin Peaks hangulatát idézte, rendkívül mély filozófiai párbeszédekkel, sötét és rejtélyes cselekménnyel. Mivel a nyolc rész során végigvezették ezt a szálat és be is jelentették, hogy a két sztár nem tér vissza a következő évadban, sőt egy teljesen új sztorit dolgoznak majd ki.

brad pitt

A Mirror nevű újság értesülései szerint Brad Pitt jelenleg tárgyal az HBO-val a szerepről, ráadásul a produceri kezei alatt készült The Normal Heart című tévéfilmjét már meg is vette a csatorna és május 25-én tűzik műsorra, szóval van alkualapja a történetnek. Ha valóban elvállalja, akkor a Jóbarátok 2001-es epizódszerepe óta ez lesz az első alakalom, hogy az egyik legkeresetteb színész egy tévésorozatban szerepeljen. 

A sorozat alkotója már dolgozik is a forgatókönyvön, így bár nem jelentették be hivatalosan, de már biztos, hogy folytatódik a sorozat és Brad Pitt is logikus választás lenne, de az HBO részéről valószínűleg egészen addig nem hallhatunk majd semmit, amíg le nem szerződtették a főszereplőket, vagy el nem készült a sztori.

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon