asdf

Helm-szurdoki csata kicsiben – Trónok Harca kritika

Úgy tűnik, hogy Neil Marshall továbbra is megőrzi azt a jó szokását, hogy majdnem minden évben rendez egy grandiózus csatát. Amíg a második évad Blackwater c. epizódjában Királyvárat szerette volna bevenni Stannis Baratheon seregével, addig a mostani részben már ambiciózusabb tervei voltak: a portyázó vadak élén Fekete Vár elfoglalására tett egy halovány, de annál véresebb kísérletet.

TV-történelem egyik leglátványosabb és legvéresebb csatája zajlott le Északon, a Falnál

Ám mielőtt rátérnék az ostromra, le kell szögeznem, hogy ez az epizód már szerkezeti felépítésében is kilógott a sorból. Ugyanis nem kaptunk most tördelt, sok mini epizódból építkező részt, amelyben bemutatnak annyi karaktert, amennyit csak tudnak rendelkezésükre álló szűkös játékidőben. Ezúttal egyetlen helyszínre - Fekete Vár -, és csak néhány karakterre – Éjjeli őrség tagjaira és a vadakra- összpontosítottak. Ráadásul ezúttal nem az utolsó pár percben zavarták le harcokat, hanem egy rövid felvezető – közel 20-25 perc – után máris egymásnak torkának estek.

Neil Marshall pedig továbbra is ért ahhoz, hogy hogyan vezényeljen le egy „zsebpénzből” – nagy mozifilmekhez képest – készült csatajelenetet úgy, hogy se a látványvilággal, se a harci koreográfiával ne legyen gond. Nem billent át az egész egy öncélú vérengzésben.

Abszolút profin volt kivitelezve az egész. Pedig a direktornak egyáltalán nem volt könnyű dolga, ugyanis egyszerre több fronton folytak a küzdelmek. A vadak egy része a Falon felmászva próbálták bevenni az erődöt. A többi csapat viszont a Fal alatti átvezető alagutat és a gyenge főkaput ostromolták.

Természetesen mindkét oldalon harcoltak hősök, akik megpróbálták győzelemre vezetni a saját egységeiket. Mivel a szükség úgy hozta, az Éjjeli Őrség parancsnokává Jon Snow lépett elő. Nem csoda, hiszen messze ő rendelkezik olyan taktikai- és kardforgató képességekkel, amelyek lehetővé tetszik azt, hogy sikerrel vissza tudja verni az ostromot.

gameofthrones_havasjon2

A másik oldal nem dúskál olyan markáns vezetői karakterekben, mint, amilyen Jon Snow. Még akkor sem, ha Tormund vezeti a csapatokat, aki azért elég sokszor feltűnt már a sorozatban. Ellenben olyan túlerővel rendelkeznek, ami önmagában elég ahhoz, hogy kifüstöljék a varjakat a fészkükből.

Például döbbenten láttam, hogy a nagy mamutok hátán igazi Óriások lovagolnak. És nem abból a Hagrid fajtából, akik barátságosak, kedvesek és segítőkészek. Ezek vérszomjasak és iszonyú erősek. Amíg a Falon lévő íjászok – ha szerencséjük volt – időnként le tudtak teríteni egy-egy vadat, addig egy Óriás egyetlen nyílveszővel képes volt őrhelyeket lebombázni.

A Fekete Vár viszont bebizonyította azt, hogy miért tartozik a bevehetetlen erődök-táborába. Olyan védőfegyvereik vannak, amik elképesztően hatásosak, főleg akkor, ha a Falra „tapadó bogarak letisztításáról van szó”.  

gameofthrones_fal

Az óriások ábrázolásánál, effektezésénél látszik a leginkább, hogy Neil Marshall jól gazdálkodott abból a pénzből, amit erre a részre kapott. Egyáltalán nem lóg ki a lóláb, hihető lények voltak. Nem úgy, mint egyes nagy költségvetésű mozifilmek esetén, ahol a CGI- effekteken évről-évre egyre jobban látszik az eróziós folyamat.

Érzékeny veszteségek mindkét oldalon

Nincs háború áldozatok nélkül. Amíg a vadak oldalán csupán egyetlen szereplő miatt morzsoltam el pár könnycseppet, addig az Éjjeli Őrség tagja közül hősi halált halt két olyan szereplő is, akiket azóta kedveltem, amióta először belovagoltunk a Fekete Várba.

Arra leszek kíváncsi, hogy mi lesz Jon Snow-val, aki az ostrom után úgy döntött, hogy személyesen keresi fel a Falon Túli Királyt. Ha túléli a saját kis öngyilkos-küldetését, akkor bizonyára az Éjjeli Őrség-parancsnoka lehet, mert rajta kívül nincs olyan bátor férfi, aki a képes lenne sikerrel megvédeni a Birodalmat a vadaktól és mindazoktól a szörnyű rémségektől, aki még odakint kószálnak.

 gameofthrones_havasjon

Bár mennyire is látványos volt a mini Helm-szurdoki csata, még sem tudtam felhőtlenül beleélni magam, mert Tyrion sorsa volt az, ami a leginkább érdekelt. De a nyolcadik és a kilencedik rész történetének együttesen sikerül felvezetnie a grandiózus finálét, ami valószínűleg mindenidők legjobb Trónok Harca-évadzárója lesz.

Végezetül álljon itt egy kis adat a nézettségről: a Trónok Harca azon nagyon kevés sorozat közé tartozik, amelyik részről-részre növelni tudja a nézőtáborát. A negyedik évad premierjén még „csak” 6.6 millió amerikai néző izgult, ami a negyedik évad második felére már 7.1 millióra duzzadt. A jövő heti finálé pedig bizonyára még ezt az elképesztő számot is túl fogja szárnyalni.

Trónok Harca S04E08

Trónok Harca SO4E07

Trónok Harca SO4E06

Trónok Harca SO4E05

Trónok Harca SO4E04

Trónok Harca SO4E03

Trónok Harca SO4E02

Trónok Harca SO4E01

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon