Keresés
Nézz sikerfilmeket 700 forintért egy héten keresztül!
2014-06-27 15:16:00
Július 30. és augusztus 6. között a Vertigo Média és a Budapest Film Zrt. közös szervezésében Vertigo Filmhét lesz a fővárosi Puskin moziban (1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18.). Egy teljes héten át naponta három artfilmet nézhetnek meg az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából.
Megvan a Star Wars 8. és 9. részének rendezője
2014-06-22 19:39:00
Ugyan még be sem mutatták a világ legismertebb űreposzának legújabb részét, a Star Wars VII-et, de a George Lucas birodalmát felvásároló Disney máris a folytatás előkészületein dolgozik. Ennek érdekében le is szerződtették azt a forgatókönyvírót, aki majd a nyolcadik és a kilencedik űrkaland scriptjéért fog felelni. És még egy „kicsit” többért is.
Yves Saint Laurent a mozikban: A divat változik, a stílus örök
2014-06-19 14:30:00
1957. január, Párizs. A 21 éves Yves Saint Laurent váratlan lehetőséghez jut, a nagynevű divatház alapítója, Christian Dior asszisztense lesz. Amikor pedig a cég már a fiatal tehetség saját tervezésű ún. haute couture-kollekcióját is bemutatja, érthetően azonnal a divatszakma figyelemének középpontjába kerül.
Bepillanthattunk végre Brad Pitt tankjába
2014-06-11 16:44:00
Már régóta tudni lehet, hogy Brad Pitt-et hamarosan újra a csatatéren láthatjuk viszont. A Becstelen brigantyk sztárja vállalta el a Fury című film főszerepét, amelyben a maroknyi csapatával egy tankban küzdve próbál életben maradni a németekkel szemben a második világháborúban.
Ki lesz a Marvel legnagyobb varázslója?
2014-06-08 08:04:00
Újabb és újabb nevek merülnek fel a Marvel által megálmodott karakter, azaz Doctor Strange szerepe kapcsán.
Hat cannes-i film is a hazai mozikba kerül
2014-06-06 17:26:00
Magyarországon a Vertigo Média forgalmazásában jelenik meg a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-, és FIPRESCI-díjas filmje, a török Nuri Bilge Ceylan Téli álom (Winter Sleep / Kis uykusu) című alkotása.
A szürke ötven árnyalata főszereplője megint változhat?
2014-06-06 11:06:00
Talán nem volt még film, amelynek a főszereplőjének kiválasztása ennyi mizériát okozott volna. A szürke ötven árnyalata minden eddigit überel.
10 dolog, amit nem tudtál a Csillagainkban a hibáról!
2014-06-04 10:44:00
A filmkedvelők egyre izgatottabban várják, hogy csütörtökön végre megnézhessék a Csillagainkban a hiba című új filmet. Hogy addig se teljen izgalmak nélkül a várakozás, összeszedtünk néhány érdekességet az amerikai dráma kapcsán.
Kivágták az írót a Csillagainkban a hiba című filmből
2014-05-30 13:55:00
John Green valószínűleg az egyik legnépszerűbb író Amerikában, a Csillagainkban a hiba című regénye romantikára hajlamos fiatalok kedvencévé tette. Bármerre jár, sikongó, kiabáló rajongók ostromolják autogrammért.
Robert Pattinson gengszter lesz új filmjében
2014-05-26 16:06:00
Robert Pattinson ebben az esztendőben is roppant elfoglalt, és a sármos színész nem tervezi, hogy a közeljövőben lassítson.
Alfonso Cuaron rendezheti a Harry Potter spin-off filmet
2014-05-21 10:01:00
A kétszeres Oscar-díjas mexikói rendező készítheti el a Harry Potter sorozat előzményeiről szóló Fantastic Beasts and Where to Find Them című filmet.
A 10 legjobb szörnyfilm
2014-05-18 17:12:00
Godzilla a héten visszatért a mozikba, ezért készítettünk nektek egy összeállítást a filmtörténelem általunk vélt legjobb szörnyfilmjeiből.
Az InterCom mutatja be a Fehér Isten-t!
2014-05-16 09:16:00
2014. június 12-én az InterCom mutatja be Mundruczó Kornél új filmjét, a FEHÉR ISTEN (12E) című thrillert.
A messzi, messzi galaxis atyja: George Lucas élete
2014-05-14 11:00:00
A Star Wars univerzumának és a világ legismertebb régészének, vagyis Indiana Jones-nak a megalkotója, George Lucas ma tölti be a hetvenedik életévét, ezért csináltunk egy kis összeállítást életéről és munkásságáról.
A Power Rangers is kap egy saját filmet
2014-05-10 11:09:00
A Tini Nindzsa Teknőcök és a G.I. Joe után újabb népszerű gyermeksorozatból készül élőszereplős mozifilm, ezúttal a Power Rangers csapata akciózik majd a vásznon.