asdf

Eloszlatták a Noéval kapcsolatos félreértést

  • Szerző: P. Kristóf
  • Forrás: UIP-Duna
A Noé című film már jóval a megjelenése előtt nagy port kavart, mert a vallásos közönségnek levetített próbaverzió heves ellenállást váltott ki, de most végre sikerült eloszlatni a félreértéseket.

Korábban vallási csoportok fenntartásaikat fejezték ki amiatt, hogy szerintük a Noé című szuperprodukció túl szabadon kezeli a bibliai történetet. A filmet gyártó Paramount stúdió most igyekszik a problémát rövidre zárni: közleményt adtak ki, remélve, hogy ezzel tiszta vizet önthetnek a pohárba. A közlemény szerint a film cselekményét "Noé története inspirálta", miközben az alkotók "éltek a művészi szabadság lehetőségeivel", ugyanakkor a produkció hű maradt Mózes első könyvének eredeti üzenetéhez és értékeihez.

Noé

A közleményre már meg is született az első pozitív válasz. Jerry Johnson, a Vallásos Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke, aki már a filmet is látta, üdvözölte a stúdió nyilatkozatát. Szerinte a Noé színvonalas produkció, és biztos benne, hogy a vallásos nézők jól meg tudják majd különböztetni benne, mi az, ami a Bibliából származik, és mit tettek hozzá az alkotók.

Noé történetének vászonra vitele kamaszkora óta szívügye volt a rendezőnek, Darren Aronofskynak (Fekete hattyú), aki olyan sztárokat kért fel a főszerepekre, mint Russell CroweSir Anthony Hopkins, Jennifer Connelly és Emma Watson.

(Noah - hazai bemutató: 2014. március 27.)

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon