asdf

Ezért lehet franchise A kaszkadőrből

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: UIP-Duna
A John Wick-széria elindítása után majdhogynem szabad kezet kapott Hollywoodban a film producere és egyik rendezője, John Leitch. Olyan filmekkel bizonyított ezután, mint az Atomszőke, a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, illetve a Deadpool 2. és legutóbb A gyilkos járat. Utóbbi kettő azért érdekes, mert az eszeveszett akciók mellett a vígjátéki elemeknek is főszerep jut bennük.

John Leitch most érkezett pályafutása fontos állomásához: új filmjében, A kaszkadőrben a törés-zúzást-robbantgatást és a humort a románccal is megfejeli, ami eddig nem volt sajátja. Pont ez a hármas keverék volt az, amivel sikerült megnyerni a főszerepre Ryan Goslingot, akit az alkotók kezdettől erre a feladatra képzeltek el.

„Amikor elmondtam neki, mi a tervünk vele, érdekes dolgot válaszolt. Elmondta, hogy éppen befejezte A szürke embert, ami igazi nonstop akciófilm, szerepelt már romantikus filmben és vígjátékban is, de ez az első alkalom, hogy a három műfajban egyszerre tud elszabadulni, felhasználva a teljes színészi eszköztárát” – nyilatkozta Leitch az Empire magazinnak.

A kaszkadőrben Emily Blunt áll a romantikus szál másik végén, de kapcsolata nem felhőtlen a Gosling által alakított kaszkadőrrel. Főleg, miután kiderül, hogy elrabolták a Blunt karaktere által rendezendő film főszereplőjét (Aaron Taylor-Johnson), és a kaszkadőr most már kénytelen igazi akciókban is helytállni.

akaszkador2024

Még be sem mutatták A kaszkadőrt, már azt latolgatják iparági körökben, hogy alighanem egy franchise első darabja kerül hamarosan a mozikba. Az egyik komponens a két főszereplő személye: a címszereplő Ryan Gosling és partnere, Emily Blunt napjaink legnagyobb sztárjai közé tartoznak, ráadásul az ő nevük is fémjelzi 2023 két legfontosabb mozis eseményét, a Barbie-t és az Oppenheimer-t. A kaszkadőr másik vonzó tulajdonsága, hogy akció-vígjáték, ami mindig nyerő képlet, az utóbbi években a Kingsman és a Deadpool is bizonyította, hogy ebben a műfajban hosszú távra lehet tervezni, ha ügyesen ki van találva a matéria, és jól csinálják, akik hozzányúlnak. További pozitívum, hogy A kaszkadőr egy nyolcvanas évekbeli tévésorozat koncepcióján alapul – az akciófilmek jómunkásembere kénytelen igazából is vásárra vinni a bőrét –, a nosztalgia és a retró pedig valóságos kincsesbánya, akár komolyan, akár ironikusan viszonyulnak hozzá. Szintén nem elhanyagolható tényező, hogy a film alkotója az a David Leitch, aki kaszkadőrből lett rendező, és olyan elképesztő tudással rendelkezik az akciók koreografálása terén, mint kevesen Hollywoodban. Ráadásul pont egy franchise is kötődik a nevéhez: John Wick az ő kreativitása révén verekedte magát a legtöbb halottat gyártó akcióhősök közé. A kaszkadőr tesztvetítései után rendkívül pozitív visszajelzések érkeztek, kiemelve, hogy különösen a közelharcos jelenetek új mérföldkövet jelenthetnek a műfajban.

A finomhangolás is a sorozat irányába mutat: A kaszkadőrben sok az erőszak, hiszen akciófilmről van szó, ám egyetlen összecsapás sem annyira durva, hogy emiatt a produkció szigorú korhatáros besorolást kapna, ami a boldog jövő záloga.

A kaszkadőr / The Fall Guy – Hazai bemutató: 2024. május 2.

Megosztás facebookon