asdf

Michael Keaton szerint kib@szott jó lett a Beetlejuice folytatása

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: Variety
Michael Keaton meglepetésszerűen megjelent a CinemaCon-on Las Vegas-ban az 1988-as horrorkomédia folytatásának, a Beetlejuice Beetlejuice bemutatóján – számolt be a Variety.

36 évvel a Beetlejuice – Kísértethistória című Tim Burton film bemutatója után végre idén megérkezik a folytatás, amit évtizedek óta fejlesztiettek - egy időben Burton azt tervezte, hogy a cselekményt New Englandből Hawaiira helyezi át, de úgy tűnik, ezt a tervet elvetették. Közben a film elkészült és a címszereplő Michael Keaton már kétszer is látta és így nyilatkozott: „Az igazat megvallva, nem hiszem, hogy ez már titok lenne, de [Tim Burton] és én az évek során körberjártuk a témát. Eltelt három-öt év, és azt kérdeztük: 'Mit gondolsz?' Végül rátapintottunk a lényegre. De a forgatókönyvet is - nagyon nehéz volt megírni. Őszintén szólva, én az ő példáját követtem. De annyit mondhatok, hogy ez tényleg kurva jó. Valójában nagyszerű – mondta lelkesen a színész a CinemaCon-on.

Beetlejuice Beetlejuice

„Nagyon izgultam, hogy vajon sikerül-e újra megcsinálnunk. De minden nap egyre jobb lett”  vallotta be Keaton, majd hozzétette, hogy Ez a szereplőgárda annyira jó. Mindenki olyan rohadt vicces”.

Tim Burton arról beszélt az eseményen, hogy miért készítette el a filmet: „Abban az értelemben kezdtem el gondolkodni rajta, hogy azonosultam Lydia karakterével, aki a furcsa tinédzser karakter. Arra gondoltam, 'Mi történt a Deetz családdal?'. A Deetz nők három generációjáról van szó. A tapasztalatot használtam fel, ahogy öregszel. Ez nagyon érdekelt. Szerencsém volt Catherine [O'Hara], Winona [Ryder] és Michael [Keaton] társaságában - csodálatos élmény volt.”

Beetlejuice Beetlejuice_cinemacon
Fotó: Willem Dafoe, Catherine O'Hara, Justin Theroux, Michael Keaton, Monica Bellucci és Tim Burton a CinemaCon-on (Getty Images)

Burton rendezi a folytatást Alfred Gough és Miles Millar forgatókönyve alapján, akikkel a Jenna Ortega főszereplésével készült Wednesday című Netflix-sorozaton dolgozott együtt. Winona Ryder újra eljátssza Lydia szerepét, aki a túlvilággal áll kapcsolatban, Ortega pedig a lányát alakítja, aki akaratlanul is felébreszti Keaton szellemét. A kultikus horrorvígjáték folytatásában Michael Keaton mellett Winona Ryder, Catherine O’Hara, Justin Theroux, Monica Bellucci, Willem Dafoe, Arthur Conti, Burn Gorman és Filipe Cates is látható lesz.

Beetlejuice 2. - Hazai bemutató: 2024. szeptember 5.

Megosztás facebookon