asdf

Új-Zélandon forog majd az Avatar folytatása

  • Szerző: P. Kristóf
Korábban hírül adtuk, hogy az Avatar című szuperprodukciónak három további folytatása érkezik majd James Camerontól, a rendező most már azt is bejelentette, hogy a forgatás Új-Zélandon fog zajlani.

Peter Jackson tette ismert filmes helyszínné Új-Zélandot A Gyűrűk Ura trilógiával, valamint az ahhoz kapcsolódó A hobbittal. Ezúttal még egy szuperprodukció helyezi oda központját, ugyanis az Avatar második, harmadik és negyedik részét ott forgatják majd le, ráadásul egyszerre. Ez az előre eltervezett folytatásoknál bevett szokás, a fent említett Tolkien filmek, valamint a Mátrix utolsó két darabja is hasonló módon készült el. A döntést a helyi kormány is támogatja, ugyanis jelentős bevételre tehetnek szert és nem mellékesen még remek reklám is számukra.

Avatar folytatás

Az Avatar első folytatása 2016. decemberében érkezik és a folytatások egy év kihagyással követik majd. A forgatás valamikor jövőre kezdődhet, Josh Friedman, Rick Jaffa, Amanda Silver és Shane Salerno pedig már dolgoznak a forgatókönyvön. A stábról egyelőre annyit tudni, hogy Sam Worthington, Zoe Saldana és Stephen Lang visszatér majd, de Arnold Schwarzenegger neve is felmerült egy esetleges negatív karakterhez. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon