asdf

5 dolog, amit nem tudtál Amanda Seyfried-ről

  • Szerző: Simon
  • Forrás: UIP-Duna
Idén nyáron újra vár az ének, a tánc, a zene és a szerelem. Júliusban érkezik a mozikba a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba!
Tíz évvel azután, hogy a Mamma Mia! több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte, visszatérünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire ebben az új musicalben, mely szintén az ABBA dalaira épül. A film ide-oda ingázik az időben, és megmutatja, hogy a múltbéli kapcsolatok miképp hatnak a jelenre. Így az eredeti szereplőkhöz csatlakoznak fiatal énjeik, köztük a fiatal Donnát alakító Lily James (A legsötétebb óra, Nyomd, Bébi, nyomd!, Downton Abbey). A filmet a Keleti nyugalom – Marigold Hotel írója, Ol Parker írja és rendezi Catherine Johnson, Richard Curtis és Parker történetéből. A dalok szerzői újfent Benny Anderson és Björn Ulvaeus.
Amanda Seyfried_MammaMia2_werk
Igazán sokoldalú sztár Amanda Seyfried: színésznő, aki táncolni és énekelni is tud – ellentétben azokkal, akik csak ezt hiszik magukról.
 
1. Imád kötni. Mostanában főleg kislányának, Nina Rainnek köt sapkákat és cipőket, de korábban még a forgatási szünetekben is rögtön előkapta a két tűt.

2. Preparált állatokat gyűjt, a pillangóktól a kitömött kecskéig. Ezt a műfajt igazi művészetnek tartja.

3. Gyönyörű hajzuhatagát csak egy-két hetente mossa. Szerinte pont ez a titka: nem rongálja vegyszerekkel vagy gyógynövény-kivonatokkal, hanem hagyja a maga természetes formájában.

4. Utálja a szemöldökét, szeretné, ha dúsabb lenne. Ezen úgy igyekszik segíteni, hogy árnyékolással próbálja optikailag megnövelni.

5. Legendásan vékony, de ennek nincsen különleges trükkje. Nem diétázik és nagyon szereti az édességet, mégsem hízik. Úgy tartja feszesen a testét, hogy napi 45 percet ellipszistrénerezik.
Amanda Seyfried_MammaMia2
Amanda-t legközelebb a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című zenés filmben láthatjuk, amelyben megismerjük a nagy sikerű első rész szereplőinek előéletét és a jelenben is folytatódik a történetük.

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba/Mamma Mia! Here We Go Again – Hazai bemutató: 2018. július 19.

Megosztás facebookon