asdf

Matthew McConaughey volt a legkeményebb a Csillagok között forgatásán!

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
A New York-i premier után végre az első beszámolók is bizonyítják, amit régóta sejtünk: Christopher Nolan új sci-fije, a Csillagok között (12) (Interstellar, már a mozikban) korszakos jelentőségű, minden szempontból hatalmas film.

A pusztuló Földről új bolygóra induló emberiség számára otthont kereső űrhajósok az év egyik legnagyobb sikerét hozhatják. Nem is csoda, hogy az eddigi fegyelmezett hallgatást megtörő színészek nemcsak büszkélkednek, panaszkodnak is, amikor a forgatásról nyilatkoznak.

"Azt hittem, ha nem testhezálló macskanőjelmezt, hanem űrruhát kell viselnem egy filmben, végre nem muszáj tornázással kínoznom magam forgatás előtt" – mondta a premier előtti sajtótájékoztatón Anne Hathaway. "De aztán kiderült, olyan nehéz a szkafander, hogy erre még inkább edzenem kellett."

A 165 millió dollárból forgatott film szereplői arra is panaszkodtak: a közös munkát csak az bírta ki, akinek vasból volt a hólyagja. Christopher Nolan nem szeret szünetet tartani, és utálja, ha arra kell várni, míg egy színészt a ruhások kihámoznak majd visszaöltöztetnek a jelmezébe.

"Matthew McConaughey volt köztünk a legkeményebb. Ő sosem hagyta, hogy rá várjunk." – mondta Hathaway. 

Megosztás facebookon