asdf

Lexikon

Nagy zűr kis Kínában

John Carpenter akció-vígjátéka a főszerepben Kurt Russell-lel.

Nagyfiúk 2.

Az előző részben a kosárlabdaedzőjük temetésén találkozott újra az öt közpiskolai barát. Azóta a normálisnak cseppet sem mondható családjaik még nagyobbra nőttek, és ők sem lettek sokkal érettebbek. Most még tovább mennek, hazaköltöznek a családi fészekbe. A gyermekkori emlékek újra előhozzák belőlük a felelőtlen énjüket, minden eddiginél nagyobb hülyeségekbe keverednek, csak hogy szem ne maradjon szárazon a nevetéstől.

Nagytudásúak

Pierre-François Martin-Laval népszerű francia komikus többek között A pokoli torony balekjai és a Még mindig kamuzunk sztárja írta és rendezte a Nagytudásúakat, amelyben az egyik főszerepet is ő maga játssza el. A gimnázium felelőtlen tanerejének történetei képregény formájában születtek meg 2000-ben, s népszerűségük azóta is töretlen. A filmet a bemutató hetében több mint egymillióan látták Franciaországban, az össznézőszám pedig megközelítette a négymilliót! A Nagytudásúak egyik legismertebb sztárja Christian Clavier, akit többek között a Jöttünk, láttunk, visszamennénk, az Asterix és Obelix és a Nagy zűr Korzikán című vígjátékokban is láthattunk.

Napos oldal

Oscar-díjas melankolikus vígjáték Bradley Cooper, Jennifer Lawrence és Robert De Niro főszereplésével.

Názáreti Mária

A film középpontjában Názáreti Mária áll, akinek életútját, teljes szenvedéstörténetét kíséri végig ez a gyönyörű alkotás. A film rendezője az a Giacomo Campiotti, aki többek között A szeretet gyógyít, valamint A mennyországot választom című kitűnő filmek alkotója.

Ne zavarjanak!

A legmelegebb nap című amerikai vígjáték francia feldolgozása.